Kezdőlap Kiemelt Tizenhat éves kanadai versenyző nyerte a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny fődíját

Tizenhat éves kanadai versenyző nyerte a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny fődíját

305
0

A kanadai Kevin Chen nyerte a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny fődíját, a második helyen az olasz Giovanni Bertolazzi végzett, míg a harmadik a magyar Kovács Gergely lett.

 

 

Kovács Gergely a döntő után leadott szavazatok alapján a közönségdíjat is hazaviheti a vasárnap esti díjátadó gála után – tájékoztatták a szervezők vasárnap az MTI-t.

 

    A szombati döntővel ért véget a nagy hagyományokkal rendelkező Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny hivatalos versenyprogramja a Zeneakadémián. A világ számos pontjáról érkező 72 jelentkező közül 22-en mutatkoztak be élőben a közönség előtt.

 

    A szeptember 13-tól zajló első és második fordulót, valamint az elődöntőt követően négyen jutottak a fináléba, ahol ketten Liszt A-dúr zongoraversenyét, ketten az Esz-dúr zongoraversenyt adták elő a Vajda Gergely által vezényelt Nemzeti Filharmonikusok kíséretében.

 

 

    A világsztárokból álló rangos nemzetközi zsűri a 16 esztendős, kanadai Kevin Chent találta a legjobbnak, így a tanulmányait a Calgary egyetemen végző, már több korábbi versenyen is győztes fiatalember nyerte el a 30 ezer eurós fődíjat.

    Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott  különdíjat a zsűri a finálé negyedik résztvevőjének, a grúz Tamta Magradzének ítélte oda.

 

    A döntőbe jutottak a jelentős pénzdíjak mellett több mint ötven koncertre kaptak lehetőséget hazai és külföldi zenekarok, koncerttermek meghívására.

    A zenei versenyt a Filharmónia Magyarország és a Zeneakadémia közös szervezésében, a Budapesti Nemzetközi Zenei Versenyek sorába illesztve rendezték az 1875-ben alapított Zeneakadémián.

MTI/https://www.hhipc.org/

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét