Kezdőlap Kiemelt Női labdarúgó vb-selejtező – Vereséggel rajtolt a magyar válogatott

Női labdarúgó vb-selejtező – Vereséggel rajtolt a magyar válogatott

435
0

A magyar női labdarúgó-válogatott vereséggel kezdte meg szereplését a világbajnoki selejtezősorozatban, amelynek pénteki nyitányán vendéglátóként 2-0-ra kikapott a skót csapattól.

 

 

    Amint a magyar szövetség (MLSZ) honlapja felidézte, korábban mindössze egy alkalommal találkozott egymással a két válogatott, 2017 szeptemberében, Telkiben, akkor 3-0 lett az eredmény vendégek javára.

 

    Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezett pénteki találkozón – a nemzeti együttest az első tétmérkőzésen irányító – Margret Kratz szövetségi kapitány együttese bő negyed óra után került hátrányba, amikor Szőcs kivédte ugyan Cuthbert büntetőjét, ám a kipattanót értékesítette a skót támadó.

 

    A nemzetközi szövetség (FIFA) világranglistáján 22. helyen álló rivális a második félidőben előbb kapufáig jutott, majd szöglet után Thomas fejesével növelte előnyét a rangsorban 44. házigazdával szemben.

 

    A csoportban az ukránok, valamint a Feröer-szigetek válogatottját 10-0-ra kiütő spanyolok szerepelnek még.

 

    A magyarok kedden a spanyolok ellen folytatják szereplésüket.

    Női világbajnoki selejtező, B csoport, 1. forduló:

Magyarország-Skócia 0-2 (0-1)
—————————-
gól: Cuthbert (17.), Thomas (73.)

MTI

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét