Kezdőlap Film- és színházművészet Hat új darabbal készül jubileumi évadára a kecskeméti Ciróka Bábszínház

Hat új darabbal készül jubileumi évadára a kecskeméti Ciróka Bábszínház

366
0

Hat új darabbal készül az idén hivatásossá válásának harmincötödik évfordulóját ünneplő kecskeméti Ciróka Bábszínház a 2021/2022-es évadára.

 

 

    Kiszely Ágnes, a teátrum igazgatója az MTI-nek elmondta: már javában folynak az évad első új produkciója, az Ilka titka című darab próbái, amelyben a szófogadatlan szülők egy varázslat hatására minden alkalommal zsugorodnak egy picit, amikor ellent mondanak kislányuknak.     

 

Michael Ende meséjét Cseri Hanna adaptálta bábszínpadra, a dramaturg pedig Gimesi Dóra. Ilka szerepében a társulat új színésze, Darvas Emőke mutatkozik be.     

 

Az iskolásoknak szóló bérlet másik előadása még az előző évadban született meg. A mindentlátó királylány című örökérvényű népmese a mai gyerekek számára is frissen, játékosan és átélhetően bontakozik ki a színpadon. Gimesi Dóra meséjét Veres András állítja színpadra.     

 

A harmadik, a János vitéz című darab érdekessége, hogy bár felsős tananyag, kisiskolások számára állítják bábszínpadra, hisz a történet valójában egy tündérmese a szeretet örök kereséséről. Kukorica Jancsi történetét Vidovszky György rendezi – tette hozzá.     

 

Az óvodás bérletben is három előadást kínálnak.    

 

A Talált tárgyak osztálya című produkció, amely egy kisfiú és egy pingvin barátságának történetét meséli el, fekete színházi technikával készült előadás.     

 

Az igazgató kiemelte: a színészek talpig feketébe öltözve, csuklyával a fejükön, fényutcában mozgatják a bábokat, így a gyerekek számára úgy tűnik, mintha önálló életet élnének. Pallai Mara meséjét Hoffer Károly rendezésében láthatják az érdeklődők.     

 

A színeké a főszerep a Piros-Sárga-Kék című előadásban, amelyet a színház igazgatója rendezett. A szöveg nélküli játékban a történet a nézők képzeletében születik meg, a formák, a mozgás és a zene segítségével. Egy műhelymunka eredményeként, a művészek kreativitásának teret engedve jött létre Szörényi Júlia rendezésében a Röf, avagy a kurtafarkú kurta mesék című előadás, amely szövegkönyvének elkészítésében Fülöp József közreműködött.     

 

Két mese látható ebben a produkcióban, az egyik klasszikus paravános játék keretében, a másik pedig élőjátékos, maszkos formában.     

 

Kiszely Ágnes elmondta: az évad első előadására, a Kukucs!-ra a legkisebbeket, a négy éven aluliakat várják. A középiskolásoknak elérhetővé teszik legújabb osztálytermi előadásukat az Állatfarmot, de látható lesz a Címzett: Anyegin is ebben az évadban. Újdonságként az általános iskolák elsősei számára is készülnek egy osztálytermi előadással. Mátyás király korát szeretnék bemutatni egy interaktív, élményalapú közös játék keretében – sorolta.     

 

Az igazgató kiemelte: decemberben ezúttal is beköltözik a Cirókába a Mikulás. Az adventi időszakban a Mikuláskuckó új mesével várják látogatókat.     

 

Folytatódik a Pestiek a Budai utczában elnevezésű ifjúsági, felnőtt sorozat, amelynek keretében a Nézőművészeti Kft., Fabók Mancsi Bábszínháza, a KV Társulat, az Orlai Produkció és a k2 Színház mutatkozik be. Hat vendégdarab mellett saját előadással is készül a társulat.

Fábián Péter rendezésében Petőfi kalandjai címmel, egy olyan előadás készül, amely a különféle művészeti területek ötvözésével mutatja meg a bábszínházi műfaj sokszínűségét.     

MTI

 

A Ciróka Bábszínház szervezésében kétévente megvalósuló Magyarországi Bábszínházak 15. Találkozójának időpontját a járvány miatt elhalasztották, a rendezvényt az évad végén, az előzetes tervek szerint júniusban tartják majd meg.     

 

A szülinapos társulat október második hétvégéjén háromnapos előadássorozattal ünnepli hivatásossá válásának 35. évfordulóját. A “3 nap 5 előadás” program keretében minden korosztályra gondoltak.

 

A 4 éven aluliakat a KL Színház Izeg-mozog című darabja várja, míg az óvodásokat a “pirossipkás” vidám vásári hős, Vitéz László szórakoztatja majd.

 

Az iskolás korosztálynak legújabb darabjukat, az Ilka titkát ajánlják, a felnőtt közönség pedig Mikszáth A fekete kakas című elbeszélése alapján készült produkciót láthatja Fabók Mariann előadásában.

MTI/keol.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét