Kezdőlap Egyebek Vatikán-Magyarország-egyház-pápa NEK – Ferenc pápa: legyen a kereszt a híd múlt és...

Vatikán-Magyarország-egyház-pápa NEK – Ferenc pápa: legyen a kereszt a híd múlt és jövő között

368
0

Ferenc pápa azt kívánta a budapesti Hősök terén elmondott Úrangyala imádságban (Angelus), hogy legyen a kereszt a híd a múlt és a jövő között.

 

    A katolikus egyházfő úgy fogalmazott, a vallásos érzés az éltető nedve a gyökereihez olyannyira kötődő magyar nemzetnek.

    “De a földbe szúrt kereszt nemcsak arra indít bennünket, hogy jól gyökerezzünk meg, hanem a magasba is nyúlik és kitárja a karjait mindenki felé” – mondta.

 Ferenc pápa hangsúlyozta, a kereszt “arra hív, hogy ragaszkodjunk gyökereinkhez, de ne elégedjünk meg ezzel; hogy merítsünk a forrásból és adjunk inni mindazoknak, akik szomjaznak a mi korunkban”.

 

  Az egyházfő azt kívánta a híveknek, legyenek “megalapozottak és nyitottak, mélyen gyökerezők és másokat tisztelők”.

 

    Kiemelte, a Missziós kereszt, a kongresszus szimbóluma arra kell, hogy ösztönözze a hívőket, hogy életükkel hirdessék az “Evangéliumot, amely megszabadít, annak jó hírét, hogy Isten végtelenül gyöngéden szeret minden embert”.

 

    “A mai szeretetre éhes világban ez az a táplálék, amelyre minden magyar ember vágyik” – mondta.

 

    Ferenc pápa beszédében köszönetet mondott a “nagy magyar keresztény családnak”, amelyet – mint mondta – szeretne magához ölelni “különböző rítusaival, történelmével, a katolikus és a más felekezetekhez tartozó testvérekkel, akik valamennyien a teljes egység irányába” haladnak.

 

    A katolikus egyházfő ezt követően köszönetet mondott I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárkának, továbbá a megjelent püspököknek, papoknak, szerzeteseknek és szerzetesnőknek, valamint valamennyi hívőnek, továbbá a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szervezőinek, megvalósítóinak.

 

“Amikor újfent hálámat fejezem ki az engem fogadó állami és vallási vezetőknek, szeretném kimondani: köszönöm nektek Magyarország népe” – mondta.

 

 “Áldásom innen, ebből a nagy városból szeretne mindenkit elérni, főként a gyermekeket és a fiatalokat, az időseket és a betegeket, a szegényeket és a kirekesztetteket” – fogalmazott.

 

Ferenc pápa – az utolsó szavakat magyarul mondva – úgy zárta imádságát: “veletek és értetek mondom: Isten áldd meg a magyart!”.

 

    A szentmise a pápai és a magyar Himnusz, a Boldogasszony anyánk, majd a kongresszus himnuszának eléneklésével fejeződött be.

 

   A szentmisén részt vett mások mellett Áder János köztársasági elnök; Orbán Viktor miniszterelnök; Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes; Kövér László, az Országgyűlés elnöke; Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke; Varga Zs. András, a Kúria elnöke; Varga Judit igazságügyi miniszter; Benkő Tibor honvédelmi miniszter; Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára; Schmitt Pál volt államfő; Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és Karácsony Gergely főpolgármester is.

MTI

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét