Kezdőlap Kiemelt Sakk-Norvégia – Stavangeri szuperverseny – Rapport a második fordulóban is győzött

Sakk-Norvégia – Stavangeri szuperverseny – Rapport a második fordulóban is győzött

358
0

Rapport Richárd újabb győzelmet aratott a sakkozók szuperversenyén a norvégiai Stavangerben, ahol a világ élmezőnyéből hatan indulnak.

 

 

    Az esemény honlapjának beszámolója szerint a jövő péntekig tartó viadal szerdai, második játéknapján a magyar nemzetközi nagymester az orosz Szergej Karjakinon kerekedett felül, aki a torna első két kiírásában, 2013-ban és 2014-ben is az élen végzett.

 

A felek a klasszikus partiban nem bírtak egymással, következett a rövidített játszma – az úgynevezett armageddon -, amelyben sötétnek a döntetlen is elegendő a nyeréshez. Rapport a sötét bábukat vezetve kiharcolta a remit, ami az ő győzelmét jelentette.

 

A versenyt a hagyományostól eltérően pontozzák: a győzelem három pontot ér, a vereség nullát. Döntetlennél egy olyan villámjátszma következik, amelynek színelosztása ugyanaz, mint a fő játszmában. Világos tíz percet kap, sötét csak hetet, de a remi sötét győzelmét jelenti. Aki ebből a partiból jobban jön ki, 1,5 pont kap, míg a vesztes egy ponttal gazdagodik.

 

A magyar sakkozó a keddi nyitányon a hazaiak 2017-es junior világbajnoka, Aryan Tari felett diadalmaskodott, s két forduló után 4,5 ponttal az első helyen áll.

A stavangeri tornán mindenki kétszer találkozik mindenkivel, s a tíz forduló alapján hirdetnek végeredményt.

MTI

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét