Kezdőlap Képzőművészet Horizont – a MAOE kiállítása a szegedi Reök-palotában

Horizont – a MAOE kiállítása a szegedi Reök-palotában

43
0

Horizont címmel a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) több mint hatszáz tagjának alkotásaiból nyílt a hazai kortárs képzőművészeti törekvéseket bemutató reprezentatív tárlat szombaton a szegedi Reök-palotában.

 

 

    Barnák László, a Regionális Összművészeti Központot is fenntartó Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója megnyitó beszédében felidézte, a MAOE immár hetedik alkalommal rendezett “szalon jellegű” tematikus kiállítást tagjainak, a Reök-palota pedig harmadszor ad otthont a nagyszabású sorozatnak: 2017-ben a Káosz és Rend, 2019-ben a Dimenziók című tárlatot láthatta Szegeden a közönség.

 

    Az idei kiállítás a szakma széles rétegét megmozgatja: a legfiatalabb alkotóktól a középgeneráción át az idősebbekig valamennyi korosztály képviselteti magát.

Így lehetőség nyílik a kortárs magyar vizuális művészetben megjelenő sokféle művészi szándék és kifejezési forma megismerésére, párhuzamba állítására.

 

  Egyebek mellett a festészet, a szobrászat, a grafika és a kerámia műfajában jeleskedő művészek is bemutatkoznak a kiállításon, ahol ezúttal is – a művek sokaságában vizuális rendet teremtő – azonos méretű digitális nyomatokkal találkozhatnak november közepéig az érdeklődők.

 

    A tárlat megnyitóján harminc művész részesült szakmai elismerésben.

 

    A szecessziós palota valamennyi bemutatóterét elfoglaló kiállításhoz Találkozások címmel egy csupán vasárnapig látható szabadtéri tárlat is kapcsolódik.

A Magyar Ede téren felállított vándorkiállítás nem csupán vizuális élmény, de egyben tiszteletadás is az egészségügyben és a járvány elleni küzdelem egyéb területein dolgozók áldozatos munkája előtt.

    Sárkány Győző grafikusművész, a MAOE alelnöke elmondta, a tárlat a szervezet által két évvel ezelőtt rendezett szegedi, Dimenzió című tárlat anyagának nagy méretű laminált reprodukcióit öleli fel, tizenkét színes dobozba rendezve.

 

    A szegedi tárlat után, október 8-tól Budapesten, a Hősök terén mutatják be a vándorkiállítást egy másik anyaggal a közönségnek, majd a digitális nyomatokat az egészségügy intézményei számára, a meseillusztrációkat pedig gyermekkórházaknak ajánlják fel.

MTI/szegedma.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét