Tavaly be nem mutatott darabokkal indítja az új évadot a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház, az első előadás szombaton A kis herceg lesz.
A teátrum évadnyitó társulati ülésén Őze Áron igazgató azt mondta: a pandémia miatt szinte összeér a két színházi szezon. Jelezte, hogy az “Egymásra találás évadját” indítják, mert sokáig kellett nélkülözniük a közönséget, pedig a színház nekik szól, csakis velük együtt képzelhető el a színház.
Őze Áron a második direktori ciklusát kezdi a 2021/22-es évadban. A színház új művészeti igazgatója Csadi Zoltán színész-rendező, színháztörténész, aki csaknem húsz éve a dunaújvárosi színház tagja, míg a tánctagozatnak – Bartók Táncszínház néven – továbbra is Vári Bertalan a művészeti vezetője.
Az új évadban A kis herceg után a Hamleart (szerzők: Győrei Zsolt és Schlatovszky Csaba) mutatják be a Magyar Dráma Napján, ezt követi a tánctagozat János vitéze. Ezután következik Gábor Andor: Illatszertár (rendező: Szűcs Gábor), a Nem leszek a játékszered! (rendező: Csadi Zoltán), az Idegenek a vonaton – (a Rózsavölgyi Szalonnal közös előadás, rendező: Szarka János), majd a Mario és a varázsló (rendező: Csadi Zoltán) hivatalos premierje.
Az évad második felében, 2022 elejétől négy bemutatót tart a Bartók Kamaraszínház, ezek már új darabok lesznek: Hja, kérem, a nő, az Nő (rendező: Korcsmáros György), Fodor Sándor: Csipike és Kukucsi (rendező: Tőkés Imola), Wedekind: A tavasz ébredése (rendező: Ivanics Tamás), illetve a Bartók Táncszínház 2022 tavaszi bemutatója két egyfelvonásos darabból.
Akadnak olyan produkciók is, amelyekből eddig csak néhány előadást tudtak kitűzni, ezeket is mind játsszák tovább az új évadban, ilyen például az És ideje a táncnak., a Jónás könyve, illetve a Dollárpapa.
A keddi évadnyitón elhangzott az is, hogy Bartók Éjszakája címmel szeptember 10-én egy hagyományteremtő rendezvényt tartanak számos programmal a színházban, a színház körül.
Ősszel Keleti Éva-fotókiállítás nyílik a színházban, s ebben az évadban szeretnék elindítani a Páskándi Géza kortárs drámapályázatot, a 2021/22-es színházi szezont pedig az új Mikrofesztivállal zárnák, ahova stúdióprodukciókat hívnak az ország minden részéből és határon túlról is.
MTI/bartokszinhaz.hu