A kick-box sportágban az utóbbi időben nagy és komoly események történtek. A legfontosabb talán az a sportdiplomáciai siker, hogy Tokyo-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése felvette a WAKO kick-box sportot a NOB által elismert sportágak közé, ami természetesen a magyar kick-box helyzetét, elismertségét is javítja. Az eredményesség hat kick-box szabályrendszerben eddig is megvolt, de a hetediknek, a formagyakorlatnak eddig nem sok magyar babér termett. Miután ez speciális képzést igényelt, a magyar klubok nem fordítottak erre energiát – eddig.
Az utóbbi években viszont változás történt. A Békés Megyei Harcművész Szövetség All-Style karate és Kick-box Szakága hosszú évek óta próbálkozott, s innen, a Viharsarokból indult el az a folyamat, ami, ezt az eddig magyar szinten nem számottevő részét a kick-box versenysportnak fejlődési pályára állította. Az orosházi Contact Kick-box és Thai-box SE versenyző-edzője, Puravecz Péter Mester időt, pénzt és munkát nem kímélve indult el ezen az úton. Az első feltűnő eredmény egy világbajnoki bronzérem lett, s nem csoda, ha a magyar szövetség rábízta ennek a szakágnak a vezetését. Ebben kiváló társra talált a kondorosi Litauszki László személyében, akinek tanítványai korosztályos Európa – bajnoki címet is szereztek.
Ma már több klub foglalkozik formagyakorlattal, s megindultak a speciális képzések is. S most Orosházán, Gyopárosfürdőn formagyakorlat válogatott tábort tartottak. Három klub – Contact KTSE Orosháza, KIME Veresegyház és a Füzesgyarmat Hegyesi Kick-box SE 12 sportolója vett részt a képzésen. Puravecz mester meg volt elégedve a hozzáállással. A nagy melegben nyilvánosság előtt, szabadtéren, a fürdő területén folytak az edzések, ami szoktatta versenyzőket ahhoz, hogy idegenek, nézőközönség előtt is hibátlan gyakorlatot kell bemutatni. Mivel különböző tudásszinttel rendelkeztek a versenyzők, ezért csoportbontással folyt a munka. Ezt az is lehetővé tette, hogy az akrobatikus elemeket kiváló szakember, Balogh Dávid oktatta, aki így látta a csapatot:
– Hogyan van megelégedve a csapat munkájával?
– Abszolút meg vagyok elégedve. Az elvárásaimat felül teljesítették. Péterrel néhány évvel ezelőtt elkezdtük a közös munkát, s a versenyzők minden energiát beletesznek. Sokkal gyorsabban is haladunk, mint ahogy vártam. Mi annak idején autodidakta módon 5-6 év alatt jutottunk el arra a szintre, amire a mostani gárda egy év alatt.
– Mennyire alkalmasak az adottságaik az akrobatikára?
– Alakítjuk, hiszen a kick-box-ból hozott adottságok nem az akrobatika, a torna adottságaival egyenlőek. Nem kevés, hanem teljesen más, így az alapoktól kell másféle módon fejleszteni. Teljesen újra tanuljuk a nyújtást például. A paramétereik alkalmassá teszi Őket erre. Öt féle sportággal foglalkozom, s ezért mindent az „arany középúton” végzek, mert ahhoz, hogy például jó tornászok legyenek, 15 év kellene. Vagyis, alkalmazkodom mindenkihez az edzéseken. Arra megyünk, ami az illető testalkatának legjobban megfelel. Természetesen csak a hosszas, nehéz, folyamatos edzésmunka hozhat eredményt. A magyar kick-box formagyakorlat szakág tehát kezdi behozni a lemaradást nemzetközi szinten. Még sok munka, hosszú út áll a versenyzők és edzők előtt a sikerig, de ezt lelkesedést és fejlődést, hozzáállást látva a siker nem fog elmaradni!