A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ a Szegedi Zsidó Hitközséggel és a Holokauszt Emlékközponttal együttműködve kiállítással állít emléket Baumhorn Lipótnak (1860-1932) és a százhúsz éves szegedi zsinagógának.
A Holokauszt Emlékközpont részét képező Páva utcai zsinagóga földszinti terében megvalósuló tárlat középpontjában az 1900-1903 között épített szegedi új zsinagóga áll.
Az épület kiviteli tervrajzai és korabeli dokumentumai mellett a zsinagóga avatáskori rituális textiljei, így Tóraszekrény-függönye (parohet) és Tóraköpenye is látható lesz.
A gazdagon hímzett selyemtárgyakat a Szegedi Zsidó Hitközség restauráltatta ebből az alkalomból.
A műtárgyak mellett bőséges fotóanyag illusztrálja a 160 éve született Baumhorn Lipót életművét is. A kiállítási egységeken nemcsak az általa tervezett huszonhat zsinagóga mutatkozik be, hanem a világi építészeti alkotásokból is ízelítőt kaphatnak a látogatók Bélavári Krisztina fényképész tolmácsolásában.
A tárlatnak helyet adó zsinagógát szintén Baumhorn Lipót tervezte, így méltó környezetben emlékezhetünk alkotásaira és közel negyven évet kitevő munkásságára.
A kiállítás 2021. augusztus 26. és 2022. január 20. között tekinthető meg Budapesten a Holokauszt Emlékközpontban (1094 Budapest, Páva utca 39.).
Kurátor: Dr. Oszkó Ágnes Ivett, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ művészettörténésze, A Szegedi Zsidó Hitközség restaurálási projektjének vezetője: Dr. Pataricza Dóra, történész
Szakmai tanácsadók: Ábrahám Vera, a Szegedi Zsidó Hitközség Archívumának vezetője; dr. Klein Rudolf tanszékvezető egyetemi tanár, Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar; Ritoók Pál művészettörténész, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ Múzeumi Osztályának vezetője.