92. Ünnepi Könyvhét
és
20. Gyermekkönyvnapok
a Dugonics téren
2021. szeptember 2–5.
az intézményekben 2021. szeptember 1–23.
Tóth Krisztina
az Ünnepi Könyvhét elé
Vekerdy Tamás azt mondta egy interjúban: Aki tudja, hogy hol találták halva Bárczi Benőt, az nekem testvérem.
Gyakran jut eszembe ez a mondat. Vajon a gyerekeink tudni fogják, hogy hol találták halva Bárczi Benőt? Egyáltalán, fontos ez? Számít ez, amikor olvadnak a jéghegyek, amikor évről évre melegszik a Föld, amikor belefulladunk a saját szemetünkbe, amikor járványok söpörnek végig a világon és emberek milliói halnak meg?
Igen, számít, hát már hogyne számítana! Ez a mi örökségünk, a levegőnk, amely élni enged bennünket, a mi megtartó erőnk. A magyar kultúra mindannyiunké. Azoké is, akik ki szeretnék sajátítani, és azoké is, akiket ilyen-olyan ürüggyel ideiglenesen száműznek belőle. Olvasóké, íróké.
Mindannyiunké, akik csaknem két év bezártság után itt állunk végre egy igazi könyvheti megnyitón, és bármikor fel tudjuk idézni a számunkra fontos verseket. Visszük magunkkal a magyar kultúrát, bárhová vessen is bennünket a sors. Ez a miénk, ez a mi belső szabadságunk.
Nem tudhatjuk, merre tart a világ. Olvassunk, hogy minél több mű költözzön belénk, tanítsunk verseket a gyerekeinknek! Gondoljanak Truffaut filmjére, a 451 Fahrenheitre, és arra, hogy mindaz, amit ma még szilárdnak és mozdíthatatlannak, öröknek gondoltunk, az a lábunk alatt lassanként olvadó jég.
Az irodalom segít megérteni a világot, megóv bennünket. Megvéd a butaságtól, a pusztítástól, a félelemtől. Emlékeznek Orwell regényéből a napi öt perc gyűlöletre? Olvassunk verset! Mondjunk verset magunkban! Elég napi öt perc, és újra otthon leszünk, bárhol legyünk is éppen. Egy úszó, olvadó jégtáblán, egy disztópia filmforgatásának üvöltő statisztái között, itt, Szegeden, vagy, mondjuk, a radványi sötét erdőben. Mindegy.
