Kezdőlap Egyebek Elárverezik a Beatles történelmi fellépéséről származó Aphrodité-szobrot

Elárverezik a Beatles történelmi fellépéséről származó Aphrodité-szobrot

48
0

Akár a 20 ezer fontos (8,2 millió forint) leütési árat is elérheti egy augusztus végi aukción az az Aphrodité-szobor, amely a Beatles csaknem fél évszázaddal ezelőtti történelmi fellépésének egyik díszlete volt.

 

 

    A szerelem és szépség görög istennőjét ábrázoló 1,5 méter magas üveggyapot szobrot világszerte csaknem 700 millió televíziónéző láthatta, amikor a gombafejűek 1967-ben részt vettek a világ első, műholdakkal közvetített televízióműsorában, az Our Worldben – olvasható a BBC hírportálján.

 

    A Beatles Nagy-Britannia képviseletében tűnt fel a műsorban, és a John Lennon által mindössze néhány nappal korábban írt All You Need Is Love című számot adta elő.

 

    A szobrot, amely cementszerű borításával olyan, mintha kőből lenne, augusztus 28-án árverezik el Liverpoolban és a várakozások szerint akár 15-20 ezer fontot is megérhet egy licitálónak.

 

    Az 1967. június 25-i Our Worldben 19 ország művészei vettek részt, a műsort 25 országban sugározták.

 

    A Beatles előadását, amelynek a londoni Abbey Road Studios adott otthont, a BBC közvetítette.

 

    A díszletet léggömbök, virágok és szerpentinszalagok alkották, míg Lennon, Paul McCartney, George Harrison és Ringo Starr bárszékeken ülve zenélt. Az Aphrodité-szobor, amelyről úgy vélik, hogy egy díszleteket árusító boltból származott, Lennon mögött volt a felvételen.

 

    A közönség soraiban Mick Jagger, Keith Richards, Eric Clapton, Keith Moon, Marianne Faithfull és Graham Nash foglalt helyet.

 

    Geoff Emerick hangmérnök, aki két Grammy-díjat is bezsebelt a Beatlesszel való közös munkájáért, a fellépést követően hazavitte a szobrot, amely hornsey-i kertjének éke volt a következő 45 évben. A szobor később raktárba került, amikor Emerick az Egyesült Államokba költözött, ahol aztán 2018-ban, 72 évesen meghalt.

 

    Emerick hagyatékából több másik értékes tárgyat is árvereznek Liverpoolban.

MTI

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét