A magyar női kézilabda-válogatott Németországgal, Csehországgal és Szlovákiával került azonos csoportba a decemberi, spanyolországi világbajnokság csütörtök esti sorsolásán, amelyet Castellónban rendeztek.
Ez lesz a magyar csapat 23. világbajnoki részvétele
MTI/CZEGLÉDI ZSOLT
Az olimpiai hetedik helyezett magyarok a második kalapban szerepeltek, és az első kalapból kapták Németországot, a harmadikból Csehországot, a negyedikből pedig a szabadkártyás Szlovákiát.
A december 2. és 19. között Granollers, Torrevieja, Llíria és Castellón városában sorra kerülő 25. női világbajnokság lesz az első, amelyen 32 csapat vesz részt. Eddig 22 válogatott kvalifikált a tornára. Az észak-amerikai és karibi térség augusztus 22-25. között sorra kerülő kontinenstornájáról egy, a szeptemberi Ázsia-bajnokságról hat, az októberi dél- és közép-amerikai bajnokságról pedig három csapat csatlakozik majd a mezőnyhöz.
A vb-n mind a nyolc csoportból az első három helyezett jut tovább a középdöntőbe, ahol négy darab hatcsapatos csoportban folytatódnak a küzdelmek. Innen az első két-két helyezett kvalifikál a negyeddöntőbe.
A magyar csapat a középdöntőben az Ázsia-bajnokság győztese, Dánia, a Kongói DK és Tunézia közül három válogatottal találkozik.
Ez lesz a magyar csapat 23. világbajnoki részvétele, legjobb eredménye az 1965-ös arany-, valamint az 1957-es, az 1982-es, az 1995-ös és a 2003-as ezüstérem.
A legutóbbi, kumamotói tornán a 14. helyen végzett az együttes.
A csoportbeosztás:
A csoport:
Franciaország, Montenegró, Angola, Szlovénia
B csoport:
Oroszország, Szerbia, Kamerun, Lengyelország
C csoport:
Norvégia, Románia, az ázsiai kvalifikáció 3. számú továbbjutója, az ázsiai kvalifikáció 4. számú továbbjutója
D csoport:
Hollandia, Svédország, az észak-amerikai kvalifikáció 1. számú továbbjutója, az ázsiai kvalifikáció 5. számú továbbjutója
E csoport:
Németország, MAGYARORSZÁG, Csehország, Szlovákia
F csoport:
Dánia, az ázsiai kvalifikáció 1. számú továbbjutója, Tunézia, Kongói DK
G csoport:
Horvátország, az ázsiai kvalifikáció 2. számú továbbjutója, a közép- és dél-amerikai kvalifikáció 1. számú továbbjutója, a közép- és dél-amerikai kvalifikáció 3. számú továbbjutója
H csoport:
Spanyolország, Ausztria, a közép- és dél-amerikai kvalifikáció 2. számú továbbjutója, az ázsiai kvalifikáció 6. számú továbbjutója
A középdöntő csoportbeosztása:
I. csoport: A-B csoportok továbbjutói
II. csoport: C-D csoportok továbbjutói
III. csoport: E-F csoportok továbbjutói
IV. csoport: G-H csoportok továbbjutói
MTI