Széttört álmokról, be nem tartott ígéretekről, szerelmi csalódásról és az ebből fakadó a lélekben dúló viharról, ürességről szól az LNDA együttes új száma, az „El akarok menni”.
A hőség ellenére a lélekben tomboló fagyos szelekről szól az LNDA új dala, az El akarok menni
„Egy álomszépen induló szerelem, ami egyszer csak véget ér, rengeteg megválaszolatlan kérdést hagy hátra. Végül csak egy válasz marad, az, hogy vége, ennyi volt. Ekkor érezzük úgy, hogy menekülnénk a lelkünkben tomboló jeges szelektől, az örvénylő magánytól, a szép emlékekbe kapaszkodva. Szerelmi csalódáson élete során legalább egyszer szinte mindenki átesik, ezért gondolom, hogy ezzel a számmal sokan azonosulni tudnak majd.” – mondja a dalról Linda, a zenekar énekese.
A dalt lírikus szöveg jellemzi, a lágy, kellemes, fülbemászó dallam pedig a ’80-as évek szintipoppos zenei világát idézi. A zenekar az első albumuk, a Hajótörött rockosabb stílusát Linda hangjához jobban illő, lágyabb, popposabb hangzásra finomította, a keményebb gitárdallamokat több szinti betéttel felváltva.
Az együttes 2020-ban alakult.
Tagjai:
Kaszás Melinda – ének,
Lakatos Bence – gitár, szintetizátor,
Dékány Dániel – gitár,
Gerdesits Máté – basszusgitár,
Vendl Máté – dob
Első albumuk, a Hajótörött 2021-ben jelent meg. Jelent pillanatban készítik a második lemezüket. Az „El akarok menni” az első az albumon szereplő tíz szám közül. A számhoz videoklip is készült.
A lemez zenei producere és egyben hangmérnöke a német Bernhard Hahn, aki korábban többek között Nenának és Kim Wilde-nak is dolgozott.
A lemez megjelenése az év végére várható.
https://www.facebook.com/lndaband