Kezdőlap Ipar-, és népművészet Csütörtökön kezdődik a 28. Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál

Csütörtökön kezdődik a 28. Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál

464
0

Csütörtökön kezdődik a 28. Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár, amelyre idén is három településen, ám a koronavírus-járvány miatt külön szervezésben megvalósuló programokkal várják a közönséget.

 

 

    A fesztivált a korábbi évekhez hasonlóan idén is Százhalombattán, Tökölön és Szigetszentmiklóson rendezik meg, a szervezők tájékoztatása szerint azonban a járványhelyzet miatt – mivel külföldi fellépőket nem tudtak hívni – az idén a három település külön alakította ki saját programjait. A kapcsolat azonban nem szakadt meg közöttük, a rendezvény újra egységes lesz, amikor ismét meghívhatnak külföldi táncosokat.

 

A fesztivál augusztus 21-ig tartó százhalombattai programjai a Forrás Néptáncegyüttes Független Színház szervezésében valósulnak meg. A Magyar Kincsestár című rendezvény központi témája az ünnep, a lakodalmak és az azokhoz kapcsolódó szokások bemutatása.

 

Az MTI-hez eljuttatott közleményben a programból kiemelik az Ásó, kapa, nagyharang – Menyegző a Kárpát-medencében című táncszínházi előadást, amelyben a Forrás Néptáncegyüttes, a Nyírség Táncegyüttes, a Jászság Népi Együttes, a Debreceni Népi Együttes, a Bartina Néptáncegyüttes és az Angyalföldi Vadrózsa Néptáncegyüttes mintegy 200 felnőtt táncosa, továbbá csaknem száz gyermek táncos lép színpadra.

 

A fesztivál fellépői között lesz a Csík Zenekar, a Romengo és Lakatos Mónika, Ferenczi György és a Rackajam, valamint Palya Bea, de szerepel a programban az új utakat kereső Urban Verbunk Táncegyüttes néptáncra épülő látványszínháza is.

 

    “A családi és gyermekprogramok idén a hungarikumokra épülnek: a gyermekek találkozhatnak a busókkal, a komondorral, a sólyommal és a kalocsai pingáló asszonyokkal” – olvasható a közleményben, amelyben hozzáteszik, hogy Fekete Dávid Vitéz László-bábelőadása és Paár Julcsi mesekoncertje is várja a családokat.

 

A fesztivál kiállításai is a menyegző témájához kapcsolódnak: Németh Hajnal Auróra népi iparművész esküvői ruháiból és az Iharos Népművészeti Egyesület alkotóinak nászajándéknak való tárgyaiból rendeznek tárlatot.

 

A programban kiemelt helyet kap a 30 éves Muharay Elemér Népművészeti Szövetség és a szintén 30 éves Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Egyesület is.

 

Tökölön augusztus 18. és 22. között várja a közönséget többek között Berecz András énekes, mesemondó műsora, Magyar Táncképek címmel a Duna Művészegyüttes előadása, az Alma Zenekar, a Garabonciás Együttes, a Kaláka Együttes, a Vizin Zenekar valamint Herczku Ági és a Banda koncertje.

 

Látható lesz az Isaszegi Csata Táncgyüttes műsora, továbbá Nemzetiségi Gála címmel Pest megyei nemzetiségi együttesek is bemutatkoznak. A fesztiválon 50 év – barátságban címmel mutatják be a Milomir Petrovic Néptáncegyüttes, a Paja Zaric Néptáncegyüttes és a Tököli Délszláv Néptánc Együttes műsorát.

 

A szigetszentmiklósi program augusztus 12-től 20-ig tart. A 9 nap alatt kertmozival, bolgár-német esttel, flamenco táncelőadással, a Matyó Táncegyüttes műsorával és a Folkbeat zenekar koncertjével is várják a közönséget.

 

Magyar Gála címmel a Napraforgók Néptáncegyüttes, a Kéve Néptáncegyüttes és a Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes lép színpadra. Fellép a Csík Zenekar és látható lesz a Magyar Állami Népi Együttes Ezerarcú Délvidék című előadása is. Augusztus 20-án a Budapest Jazz Orchestra koncertje zárja Szigetszentmiklóson a programok sorát.

 

A százhalombattai programról a www.summerfestbatta.hu, a tököliről a summerfest.tokol.hu, a szigetszentmiklósiról pedig a summerfest.szigetszentmiklos.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

MTI

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét