Szerda este a belfasti Windsor Parban rendezik a 46. összecsapást a labdarúgó Európai Szuperkupáért, amelyen a Bajnokok Ligája legutóbbi győztese, az angol Chelsea, és az Európa-ligában diadalmaskodó spanyol Villarreal csap össze.
A Chelsea története során ötödször szerepel a szuperkupáért kiírt mérkőzésen, de csak az első alkalommal, 1998-ban a Real Madrid ellen hódította el a trófeát. Ugyanakkor 2012-ben az Atlético Madrid, 2013-ban a Bayern München, 2019-ben pedig az FC Liverpool ellen is vesztesen hagyta el a pályát.
Előzetesen általában a legrangosabb európai sorozat győztese számít az esélyesnek, ugyanakkor a statisztikák alapján nem nagy a fölénye a regnáló BL-címvédőnek, hiszen az eddigi 45 kiírásból csak 25 alkalommal nyert a magasabban jegyzett gárda.
A Manchester Uniteddel szemben maratoni 11-es párbajt követően El-győztes Villarreal lehet a 25. klub – és a hatodik spanyol -, amely elhódítja az Európai Szuperkupát, s a Bayern München 2013-as sikere óta az első új név lehet a győztesek sorában.
A statisztikák alapján jó esély lehet a hosszabbításra, ugyanis a legutóbbi nyolc kiírásból hatszor, az előző három finálé során pedig egyszer sem ért véget a találkozó a rendes játékidőben. Tavaly a Bayern München a Puskás Arénában hosszabbítás után győzte le 2-1-re a Sevillát.
A Chelsea és a Villarreal története során első alkalommal találkozik egymással a nemzetközi kupákban, a londoniak történetük kilencedik spanyol riválisára készülnek, míg a Villarrealnak a Chelsea lesz a hetedik angol ellenfele.
“Nem is lehetne szebben indítani a szezont, mint egy európai kupadöntővel” – idézte az európai szövetség honlapja Thomas Tuchel vezetőedzőt, akinek segítője Lőw Zsolt másodedző. “Nagyon tisztelem Unai Emeryt és a Villarrealt, ráadásul a kollégámról akár el is lehetne nevezni az Európa-ligát. Biztos vagyok benne, hogy úgy lépnek majd pályára, mint akiknek semmi vesztenivalója sincs, mi pedig mindent elkövetünk annak érdekében, hogy hazavigyük a trófeát” – tette hozzá.
Emery pályafutása során négyszer hódította el a második számú európai trófeát, háromszor a Sevillával, egyszer pedig a Villarreallal – ezen kívül az Arsenallal is döntőzött -, a Szuperkupát viszont még nem tudta begyűjteni, miután 2014-ben a Real Madriddal, míg 2015-ben a Barcelonával szemben bukott el.
“Nagyon szeretném ezt a trófeát, ráadásul ez remek módja lenne a szezon kezdésének, ismét történelmet írhatnánk. Ez a találkozó megmutatja majd, mire vagyunk képesek egy olyan topcsapat ellen, mint a Chelsea, amely jelenleg a világ legjobbja” – mondta a spanyol tréner.
A mérkőzés játékvezetője az orosz Szergej Karasev lesz, a 21.00 órakor kezdődő találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.
A várható kezdőcsapatok:
————————–
Chelsea:
Mendy – Zouma, Thiago Silva, Rüdiger – James, Kanté, Kovacic, Alonso – Havertz, Ziyech – Werner
Villarreal:
Asenjo – Gaspar, Mandi, Albiol, Pedraza – Manu Trigueros, Manu Morlanes, Foyth, Yérem – Gerard, Fer Nino
MTI/parameter.sk