Kezdőlap Kiemelt Vashegyi György: 2023-ban tartják az első teljes Haydneum-évadot Eszterházán

Vashegyi György: 2023-ban tartják az első teljes Haydneum-évadot Eszterházán

418
0

 A magyarországi régizenei együttesek és művészek támogatásán túl zenetudományi kutatásokkal foglalkozik majd a nemrég megalakult Haydneum – Magyar Régizenei Központ, amely leendő székhelyén, Eszterházán 2023-ban tartja majd meg az első teljes Haydneum-évadot – mondta el a Kultura.hu kulturális portálnak Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke.

 

 

    Felidézte: a magyar régizene-mozgalom az 1980-as években már a világ élvonalához tartozott, akkor a Hungaroton hanglemezkiadó sorra jelentette meg kiváló felvételeit. Több mint harminc éve alakult meg a Vashegyi György által vezetett Purcell Kórus és Orfeo Zenekar is.

 

    A rendszerváltozás után azonban nehéz időszak következett, ezért szükségesnek látszott egy olyan struktúra, amely a régizenejátszás kiszámítható finanszírozását garantálja. A költségvetés 2021-ben 990 millió forintot biztosít a – jelenleg bejegyzés alatt álló – Haydneum Alapítvány számára, majd 2022-től évi csaknem másfél milliárd forinttal terveznek – közölte.

 

  A Haydneum régizenei repertoár feltárását támogató része a barokk, a bécsi klasszikus és a kora romantikus korszak csaknem kétszáz évet felölelő időszakának magyarországi hagyatékán alapszik: az intézmény törekvése a gazdag, magyar vonatkozású régizenei repertoár feltárását ötvözni a magyarországi régizene-játszás támogatásával – közölte Vashegyi György.

 

 Vashegyi György elmondta, hogy a Haydneum támogatásával induló kutatásokat javarészt az Országos Széchényi Könyvtárban található Esterházy-hagyatékra alapozzák, de a nagy egyházi kottagyűjteményekre is kiemelt figyelmet fordítanak. A Veszprémi Érseki Könyvtár kottatárában például sok ezer oldalnyi anyag található, a tervek szerint ezért Veszprémben is lesz irodája a Haydneumnak – jegyezte meg.

 

   Mint hozzátette, annyira feldolgozatlan a 17., 18. és 19. századi magyarországi zenejátszás hagyatéka, hogy “eleinte bizonyára könnyű lesz gólokat rúgni”.

 

   Vashegyi György elmondása szerint a Haydneum forrásai a korábbi lehetőségeken túl többlettámogatást jelentenek. A cél az, hogy a magyarországi régizenejátszás támogatását magasabb szintre emeljék és kiszámíthatóságot biztosítsanak az eddig jobbára csekély pályázati forrásokból működő együttesek számára.

 

    Támogatják például a magyarországi régizenei fesztiválokat – pénzzel, kottával, a fellépő művészek díjának kifizetésével -, és tervbe vettek egy pályázati keretet is, amely 2022-től elérhető működési forrást biztosít magyar régizenei együttesek számára. A Haydneum emellett mesterkurzusokat szervez és ösztöndíjat biztosít fiatal művészeknek, de hangszereket is vásárol, építtet, restauráltat – ismertette az intézmény feladatait.

 

    Vashegyi György a Haydneum művészeti vezetésével megbízott Benoit Dratwickit méltatva kiemelte: a francia zenetörténész a Versailles-i Barokk Zenei Központ művészeti vezetőjeként, majd a velencei Palazzetto Bru Zane művészeti tanácsadójaként az elmúlt húsz évben bizonyította rátermettségét. “Előnyünkre válik kiterjedt kapcsolatrendszere is, amely révén nemzetközi hírű együttműködésekbe kapcsolódhatunk be, és a legkiválóbb együtteseket, hangszereseket és énekeseket nyerhetjük meg fellépőinknek” – fűzte hozzá.

 

   Mint közölte, a Haydneum nyitófesztiválját október elején Budapesten tartják és idén még az intézmény is budapesti központtal működik, de 2022-től Eszterházán is lesz irodája. Eszterházai nyilvános koncertekre egyelőre nincs lehetőség, hiszen csak jövőre fejeződik be a kastély főépületének rekonstrukciója, ám 2022-től kizárólagosan a Haydneum – Magyar Régizenei Központ felel a kastély zenei programjaiért, valamint beleszólása lesz minden művészeti programba.

 

A 2022. augusztusi újranyitás alkalmával ünnepi Haydneum-fesztivált, 2023-tól pedig már teljes, májustól szeptemberig tartó Haydneum-évadot terveznek Eszterházán – mondta el Vashegyi György.

MTI/Kiemelt -és nyitókép: MH/Hegedüs Róbert

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét