Lódi Renáta, az MTI különtudósítója jelenti:
Akárcsak 2012-ben, Londonban és öt éve Rio de Janeiróban, a tokiói olimpián is Szilágyi Áron nyerte a férfi kardozók egyéni versenyét, és a triplázással sporttörténelmi tettet hajtott végre.
A Vasas vívója egész nap bámulatos teljesítményt nyújtott, a helyi idő szerint esti döntőben pedig parádés vívással 15-7-re múlta felül az olasz Luigi Samelét.
Szilágyi Áronon kívül eddig négy nagyszerű elődjének – Fuchs Jenőnek, Kárpáti Rudolfnak, a szovjet Viktor Krovopuszkovnak és a francia Jean-Francois Lamournak – sikerült megvédenie a címét férfi kardban, de egyéniben a triplázás eddig még senkinek nem jött össze. Sőt, a férfiaknál a többi fegyvernemben sem akadtmég olyan, aki ugyanabban a szakágban háromszor győzött volna az egyéni versenyben.
Szilágyi a venezuelai José Quintero és az iráni Mojtaba Abedini 15-7-es legyőzésével kezdett szombaton, majd a negyeddöntőben az ugyancsak iráni Ali Pakdamant verte 15-6-ra, a legjobb négy között pedig a georgiai Sandro Bazadzét nagy küzdelemben, 15-13-ra. Samele a kínai Hszü elleni 15-12-es siker után az iráni Rahbarit 15-7-re, honfitársát, Berrét pedig 15-10-verte.
Az elődöntőben a dél-koreai Kim Jung Hvan ellen 6-12-ről fordított 15-12-re. Az olasz csapat tagjaként olimpiai bronzérmes és többszörös világbajnoki ezüstérmes volt, egyéniben azonban eddig nem volt kiemelkedő eredménye.
A nap utolsó mérkőzését a világranglistán negyedik Szilágyi kezdte jobban, pillanatok alatt 3-0-ra elhúzott, s bár a rivális ekkor szépített, a magyar vívó könnyedén adta az újabb tusokat, és 7-1-es vezetésre tett szert. Samele ekkor feléledt, sikerült 7-5-re szépítenie, de a pihenő előtti utolsó találat ismét Szilágyié volt (8-5).
A szünet után újabb egylámpás magyar találatok következtek, miközben a lelátóról felváltva harsant fel a “Gyerünk, Áron!” és a “Forza, Luigi!” biztatás. Az olasz 12-5-nél aztán megpróbált ismét bravúrt bemutatni, de ezúttal csak két találatra futotta az erejéből, egyenlíteni és fordítani nem tudott.
Szilágyi a győztes tus bevitele után diadalittasan emelte magasba a karját, és előbb összeölelkezett edzőjével, Decsi Andrással, majd egy magyar zászlót a feje fölé emelve ünnepelt, miközben a maroknyi magyar tábor éltette.
“Rengeteg kétségem volt a nap előtt, az éjszaka közepén két órát fenn voltam, a reggelinél pedig elfelejtettem meginni a szokásos kávémat. Elég furcsa állapotban érkeztem a csarnokba, de aztán előbb-utóbb minden a helyére került. A kávémat is megittam, az első ellenfelemen is túljutottam, és utána egyre jobban ment a vívás” – nyilatkozott a magyar újságírók gyűrűjében a régi-új olimpiai bajnok.
“Azt még fel kell fognom, hogy mit csináltam ma, hogy háromszoros olimpiai bajnok lettem egyéniben. Nem gondolom, hogy én vagyok a sportág legnagyobb legendája, de természetesen nagyon büszke vagyok arra, amit ma, illetve az elmúlt kilenc évben elértem” – fogalmazott.
Szilágyi hozzátette: vannak még címek, amiket még meg lehet szerezni, de ezzel egyelőre most nem foglalkozik, hanem megünnepli a legfrissebbet.
A 31 éves, immár háromszoros olimpiai bajnok versenyző a magyar vívósport 38. ötkarikás aranyérmét, egyben a tokiói magyar küldöttség első dobogós helyét szerezte meg.
Eredmények:
a 32 között:
Szilágyi Áron-José Quintero (venezuelai) 15-7
Max Hartung (német)-Decsi Tamás 15-8
Ali Pakdaman (iráni)-Szatmári András 15-12
a 16 között:
Szilágyi-Mojtaba Abedini (iráni) 15-7
negyeddöntő:
Szilágyi-Pakdaman 15-6
Sandro Bazadze (georgiai)-Oh Szang Uk (dél-koreai) 15-13
Kim Jung Hvan (dél-koreai)-Kamil Ibragimov (orosz) 15-14
Luigi Samele (olasz)-Enrico Berré (olasz) 15-10
elődöntő:
Szilágyi-Bazadze 15-13
Samele-Kim 15-12
bronzmérkőzés:
Kim-Bazadze 15-11
döntő:
Szilágyi-Samele 15-7
A végeredmény:
férfi kard, egyéni, olimpiai bajnok:
————————————
SZILÁGYI ÁRON (MAGYARORSZÁG)
2. Luigi Samele (Olaszország)
3. Kim Jung Hvan (Koreai Köztársaság)
…21. Szatmári András
…29. Decsi Tamás
MTI/koroshircentrum.hu