Idén szeptember 10-12 között rendezik meg az Őrségi Tökfesztivált, amelynek időpontját a szokásosnál két héttel előbbre hozták a szervezők – mondta el az MTI érdeklődésére Őr Zoltán, Őriszentpéter polgármestere.
A szokásosnál melegebb időjárás, a tök érése és a koronavírus-járvány miatti óvatosság is indokolja a szeptember közepére tervezett időpontot – mondta.
Hozzátette: nagy öröm számukra, hogy egy év kihagyás után ismét megrendezhetik a fesztivált, amelynek helyszínei és programjai a korábbi évek jól bevált hagyományait követik majd; lesz például töklámpáskészítés, és tökvonatozás, dottózás, de Őriszentpéter, Szalafő, Nagyrákos mellett idén Magyarszombatfán is három napos lesz a programsorozat.
Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságával is egyeztetett programkínálat még alakulóban van, de az már biztosnak látszik, hogy szeptember 11-én szombaton ismét fellép majd például a Vad Fruttik együttes – közölte.
Őri Zoltán szólt arról is: a tökfesztivál védettségi igazolvánnyal lesz látogatható, programjai több településen oszlanak meg, így várhatóan sehol sem alakul majd ki tömeg.
Az Őrségi Tökfesztivál a Nyugat-Dunántúli Régió kiemelt kulturális és örökségturisztikai, valamint a legnagyobb gasztro – turisztikai rendezvénye, melynek középpontjában az olajtök, a tökmagolajütés, tökös ételek és programok állnak.
MTI/orseg-szallas.hu