Rúzsa Magdi nyolcadik elektronikus poplemezén 14 dal hallható. Az énekesnő ismét Szakos Krisztiánnal dolgozott együtt.
A Karma dalait, szövegeit Rúzsa Magdi írta, a zenék társszerzője, a hangszerek megszólaltatója, emellett a zenei producer és a hangmérnök Szakos Krisztián volt, akárcsak az Érj hozzám (2016) és az Aduász (2018) című album, valamint a 2020-ban kiadott zenés mesekönyv, az Angyalkert dalai esetében.
“Pozitív hangulatú lemezt szerettem volna készíteni, az anyagra felkerült darabok azért is születtek, hogy a nyári fesztiválokon, ha egyszer újra lesznek, meg lehessen táncoltatni a közönséget. Azért jelen van a lírai oldalam is, az album két utolsó dala, a Lábnyomok és a Domine is ilyen”– mesélte az előadó.
“A legszebb dal, ami valaha kiszakadt belőlem! Amíg csak lélegzem, e szerint élem az életem! Amíg csak lélegzem, a Jóisten fogja a kezem és még azután is.”– írta közösségi oldalán kedvencem.
Nem hiszem, hogy most a fentiekhez tudnék sokkal szebbet, velősebbet írni. Egyetértek minden szavával. Mert tényleg úgy adja elő, mintha kiszakadt volna belőle minden, az az érzésem, hogy a darabjaira hullott lélekrészeit éppen fülünk hallatára rakja össze… Ebben a dalban Magdi teljes egészében megtalálható, igazi Lénye mutatkozik meg előttünk, a lecsupaszított lelke.
Kedves Látogató!
Szeretettel ajánlom szíves figyelmedbe e remekművet!
https://www.youtube.com/watch?v=OQSZ4GDEuaE Dátum/Időpont
2022. 11. 23. szerda
17:00–18:30
Helyszín
Központi könyvtár
Központi könyvtár, Szeged, Dóm tér 1–4.
Műsor:
Capriccio – Csepregi Hajnalka – fuvola
Echoes No. 1 – Szabó László – kürt
Suite per...
Az ingyenes showcase nappal a Szimplában ma indul a Budapest Ritmo világzenei fesztivál, amelyen idén Lengyelország zenéje áll a fókuszban.
A legjobb brit banda, akik...
A Magyar Rocktörténet első kötete a 60-70-es évek zenei ikonjait mutatja be
A hazai rockzene történetének ikonikus szereplőit és eseményeit egyedülálló módon, képregény formában mutatja...
A Most vagy soha című dalukkal váltak ismertté. A Szakadáti Mátyás vezette MattSet Hazavágyó címmel megjelent harmadik nagylemeze két év küzdelmekkel és veszteségekkel teli...