Kezdőlap Kiemelt Budapesti tenisztorna – Stollár győzött párosban

Budapesti tenisztorna – Stollár győzött párosban

382
0

 Stollár Fanny és Mihaela Buzarnescu nyerte a párosversenyt a 235 ezer dollár (71,6 millió forint) összdíjazású budapesti salakpályás női tenisztornán.

 

 

    A magyar-román duó a vasárnapi döntőben 35 perc alatt jutott szettelőnyhöz úgy, hogy miközben háromszor elvesztette adogatójátékát, az Aliona Bolsova, Tamara Korpatsch spanyol, német kettős négyszer nem tudta hozni a sajátját.

 

    Az ellenfélnek a folytatásban sem ment a játék irányítása, ennek eredményeként csakhamar 3:0-ra vezettek Stollárék.

 

Ezután viszont a román, német páros brékelt, majd a saját adogatását is hozta, ezzel szorosabb lett az állás. Stollárék azonban 3:1 után már végig megőrizték brékelőnyüket, és 1 óra 15 perc alatt nyertek.

 

Az egyesben a selejtezőben búcsúzott Stollárnak ez volt az ötödik WTA-döntője párosban, és második tornagyőzelmét aratta a 2018-as budapesti fedettpályás viadal megnyerése után.

 

“Először is köszönöm a partneremnek, hogy végigjátszotta velem ezt a tornát” – mondta a díjátadón a magyar játékos utalva arra, hogy a tokiói olimpián is szereplő Buzarnescunak fontos volt, hogy szombaton rendezték a döntőt.

 

    Stollár külön kiemelte, hogy számára nagyszerű volt a budapesti viadal, nagyon jó volt a hazai közönség előtt játszani.

 

A folytatásban az egyes elődöntők következnek majd a Római Teniszakadémián, először a szabadkártyás Gálfi Dalma találkozik az első helyen kiemelt kazah Julija Putyincevával, majd a másodikként rangsorolt amerikai Danielle Collins csap össze az ukrán Anhelina Kalinyinával.

Eredmény:
páros, döntő:
————–
Stollár Fanny, Mihaela Buzarnescu (magyar, román)-Aliona Bolsova, Tamara Korpatsch (spanyol, német) 6:4, 6:4

később:
egyes, elődöntő:
Gálfi Dalma-Jelena Putyinceva (kazah, 1.) 15.30
Danielle Collins (amerikai, 2.)-Anhelina Kalinyina (ukrán) 17.00 körül

MTI

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét