Kilenc magyar filmet vetítenek a kolozsvári 20. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), amelynek versenyprogramjában szerepel Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című alkotása, további nyolc film pedig a fesztivál magyar napján lesz látható – adta hírül csütörtökön a Filmtett.ro erdélyi hírportál.
A július 23. és augusztus 1. között zajló fesztiválon július 28-án magyar napot tartanak: a vetítendő nyolc film közül hét új alkotás, egy pedig a magyar filmtörténet alapművének számít. Vannak közöttük független alkotások, állami támogatásból készült filmek, nemzetközi fesztiválokon díjazott alkotások, de több román-magyar produkció is bekerült a válogatásba.
A közönség láthatja Nagy Dénes Természetes fény, Fliegauf Benedek Rengeteg – Mindenhol látlak, Felméri Cecília Spirál, Szabó István Zárójelentés, Hajdu Szabolcs Békeidő, Krasznahorkai Balázs Hasadék, Dér Asia és Hatangovics Sára Anyáim története, valamint Huszárik Zoltán Szindbád című filmjét.
A szervezők korábban közölték, hogy a jubileumi évfordulóra való tekintettel a seregszemle megnyitóját idén húsz különböző helyszínen szervezik meg, így Kolozsvár mellett további tizennyolc erdélyi településen, illetve Jászvásáron is levetítik a nyitófilmet, a Szenvedélyes szomszédok (The People Upstairs) című romantikus spanyol vígjátékot. Idén a spanyol filmművészet áll a TIFF középpontjában, amelynek a San Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztivál a partnere, így a spanyol seregszemle szervezői által javasolt tíz filmet vetítenek az erdélyi fesztiválon.
MTI/