Cseh-magyar-olasz-szlovák koprodukcióban, Kerekes Vicával az egyik főszerepben készül Grosan Cristina második mozifilmje, a Hétköznapi kudarcok, amelynek forgatása a múlt héten kezdődött el Prágában – közölte a Nemzeti Filmintézet kedden az MTI-vel.
A Hétköznapi kudarcok egy nagyvárosban játszódik, ahol furcsa robbanások sorozata szakítja meg három nő egy átlagos napját. Az azonosítatlan jelenségek teljesen átveszik az irányítást a város fölött – olvasható a közleményben.
A nagyrészt cseh színészekkel, köztük Dana Sladká, Beáta Kanoková, Tatjana Medvecká, valamint Kerekes Vica főszereplésével készülő Hétköznapi kudarcok operatőre Győri Márk, vágója Meller Anna.
A Hétköznapi kudarcok a Nemzeti Filmintézet, a Cseh Filmalap, a Szlovák Filmintézet, az ARTE G.E.I.E. olasz regionális filmalap, valamint az Európa Tanács filmalapja, az Eurimages támogatásával készül.
Grosan Cristina rendező a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával készítette A legjobb dolgokon bőgni kell című első mozifilmjét, melyet szeptemberben láthat a hazai közönség.
A Hétköznapi kudarcok magyar producere Stalter Judit, aki Laokoon Filmgroup nevű gyártócégével számos sikeres filmet jegyez, köztük a Tiszta szívvelt és társproducerként az Oscar-díjas Saul fiát.
Stalter Judit már több sikeres európai koprodukción dolgozott, legutóbb a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült a Fekete pók című svájci-magyar középkori misztikus thrilleren, melyben szerepel a Nemzetközi Emmy-díjas Gera Marina.
MTI/Kiemelt kép: Grosan CristinaFORRÁS: LAOKOON FILMGROUP
Nyitókép: Kerekes Vica/LAOKOON FILMGROUP