Kezdőlap Programajánló BL-selejtező – Kedvező helyzetben a visszavágó előtt a Ferencváros

BL-selejtező – Kedvező helyzetben a visszavágó előtt a Ferencváros

297
0

Háromgólos hazai győzelem után, azaz kedvező helyzetből várja a Ferencváros a párharca keddi visszavágóját a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában.

 

 

    A június elején kinevezett osztrák Peter Stöger vezetőedző együttese egy hete a hajrához közeledve őrölte fel a koszovói FC Prishtina ellenállását a Groupama Arénában, és a 3-0-val jó alapot teremtett magának arra, hogy a következő fordulóba jusson.

 

 “Biztos vagyok benne, hogy az ellenfél meg fog próbálni mindent, főleg az elején, hogy egy kicsit közelebb kerülhessen a céljához, ennek ellenére azt gondolom, hogy továbbra is nekünk kellene irányítani a játékot” – nyilatkozott az M1 aktuális csatornának Sigér Dávid, az előző kiírásban BL-főtáblás magyar csapat középpályása.

 

 Az Európa-bajnokságon is szerepelt válogatott játékos elmondta még, hogy az ellenfélnek az első mérkőzésen a kontrajátéka volt a legerősebb, az ellentámadásokra kell majd ezúttal is a leginkább figyelni, ugyanakkor szeretnék további gólokkal javítani az összesített eredményt. A céljuk az előző idénybeli sikerek megismétlése, de legalább az Európa-liga csoportkörébe szeretnének bejutni – tette hozzá Sigér.

 

    A kedden 20 órakor kezdődő mérkőzés a koszovói klub közlése szerint zárt kapus lesz.

 

A Ferencváros a Prishtina búcsúztatása esetén a litván Zalgiris Vilnius vagy az északír Linfield együttesével találkozik a selejtező második körében.

 

Ha nem jutna tovább, a Konferencia Ligába átkerülve a walesi Connah’s Quay Nomads és az örmény Alaskert párharcának vesztesével küzdene meg.

MTI/nemzetisport.hu

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét