Kezdőlap Kiemelt Hazai tánckörképet mutat be a Muharay Népművészeti Szövetség a Nemzeti Táncszínházban

Hazai tánckörképet mutat be a Muharay Népművészeti Szövetség a Nemzeti Táncszínházban

58
0

Zenés, táncos népviselet-bemutatóval és a Hazai tánckörkép című előadással várja a közönséget a Muharay Népművészeti Szövetség július 17-én a Millenáris parkban és a Nemzeti Táncszínházban. A fellépő táncosok több generációból és az ország számos településéről érkeznek.

 

 

    A szövetség, megalakulásának 30. évfordulója alkalmából egész napos ünneplést tervez – olvasható a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség MTI-hez eljuttatott közleményében.

 

Mint írják, délután a Millenáris parkba látogatók megismerhetik a magyar tájegységek legjellemzőbb viseleteit. A különleges ruhadarabok világában Bathó Edit kalauzolja a közönséget, a zenéről a szombathelyi Boglya Népzenei Együttes, a szekszárdi Csurgó Zenekar és a Zengővárkonyi fúvósok gondoskodnak. A Nemzeti Táncszínházban tartott esti előadáson a táncosok tájegységek szerint – Rábaköztől Szatmárig – mutatják be az egyes vidékek jellegzetes táncait és viseleteit.

 

A hagyományőrző együttesek táncosainak több generációja lép színpadra, felnőtt- és gyerektáncosok, a Népművészet Mesterei, Fülöp Ferenc-díjas magyar, magyarországi cigány, német és szlovák nemzetiségű táncos szólisták.

 

Az este házigazdája Sebestyén Márta, valamint Sebestyén István, a Népművészet mestere, bukovinai mesemondó, zenél a Bekecs Együttes és a FixStimm Zenekar, az előadás rendezője a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség.

 

A 1990-ben alakult Muharay Elemér Népművészeti Szövetség több mint harminc éve határon túlra is átnyúló összekötő kapocs a hagyományőrző falusi együttesek, együttes vezetők, néprajz, néptánc és népzenekutatók számára. Csaknem 5 ezer 500 tagja van, 120 településről 134 hagyományőrző táncegyüttest, mintegy 15 ezer népművészettel foglalkozó táncost, zenészt, kézművest, néprajzzal foglalkozó pedagógust, kutatót képvisel.

 

A hagyomány ápolást nem kizárólag a régi szokások, zenék őrzéseként értelmezi, nagy hangsúlyt fektet a közösségépítésre és arra, hogy a következő generáció is megtalálja azt a hagyományainkban rejlő tudást, amit továbbvisz, ami a jelenben is alkalmazható, éltethető. Tevékenysége során szakértői képzéseket, táncoktatásokat indít és vidékfejlesztési programokat, amelyeknek segítségével a hagyományőrző, értékteremtő kisközösségekkel közösen, hosszútávon gondolkozva újjáéleszthetik a kistelepülések kulturális, közösségi hagyományait.

 

    További információ a rendezvényről a http://www.muharay.hu oldalon érhető el.

MTI/http://www.muharay.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét