Nincs mese: sajnos az önpusztítás útját járjuk. Idegenek között járunk, idegennek érezzük sokszor magunkat is. Nem merjük bevallani ami fáj – pedig mennyire kiüvöltenénk a világ semmitmondó képébe -, de azt sem, ami szép, ami megörökíti a bennünk lévő isteniséget, elpusztítjuk inkább, mint megmutatnánk e földi világnak a virágos kertet, amely az édenre emlékeztet, amely bennünk is ott van és kívül is.
A stressz, a félelem réme mindig próbálkozik, erőlködik ellenünk, bárhova is igyekszünk… állandóan keresünk valamit vagy valakit. Keressük kívül-belül a békét, a nyugalmat, és bizony, így vagy úgy: menekülünk… legfőképpen magunk elöl, egy jobb, élhetőbb életet remélve, de amikor már nem hiszünk ebben a nagy nyüzsiben senkiben és semmiben, akkor feladjuk… a gyógyszer, alkohol és egyéb drog hajít minket egy másik dimenzióba, ahol tompul minden, ahol érzékeink hamis képet festenek rólunk, másokról, az életről, így eszeveszetten őrlődünk, kínlódunk.. és ebben a nagy hadjáratban elesünk, elveszítjük az uralmat MAGunk felett.
A Csendes-óceán északnyugati részén alapított csapat furcsa világot tár elénk, amelyben révedünk… A alkalmi (hétköznapi) gyógyszer című daluk transzcendens megközelítésben mutatja meg a világ egyik lehetséges arcát, amelyben a mi arcunk is szétcsúszik, jelzi a mérhetetlen kínokat, a fizikai és lelki megsemmisülést.
Ezeket a fekete képeket festeném egy kifeszített vászonra, ha most tudnék eme művészetben alkotni.
Lelkem vásznaira fenti szófestékek ömlöttek… és ábrázolják a megsemmisülés rémséges képeit…
A Blacktracks első albumát adja ki az év végén.
A dal szabad formájú, drámai líra, egyedien felépített részekből áll. A stresszes élet minden nyűgje megmutatja rémisztő arcát, amely áldozatot követel. A reménytelen és lendületes képek megteszik hatásukat: agyunkban, zsigereinkben, minden porcikánkban érezzük a káoszt, a kín és a halál fojtogató ölelését.
Elképesztő szenvedélyt hallgathatunk Jeromtól, az énekestől, kiáltásai mintha a pokol mélyéről törnének fel, és persze Perez (basszusgitáros) is ezt a képet erőlteti ránk.
Természetesen a többi zenésztárs is kitett magáért, hogy lássunk is, ne csak halljunk valamit!
Hű, de mi is ez a zenei stílus?
Poszt-punknak titulálják, azonban sokkal többet ki lehet ebből venni, de rád bízom, Kedves Látogató!
Bevallom: függő vagyok!
Zene és szavak tartoznak a mindennapi drogjaim közé, CSALÁDTAGJAIMMAL ÉS BARÁTAIMMAL egyetemben, és persze Te is, Kedves Látogató!
Visó
Fotó: Mihály István
