Kezdőlap Kiemelt A DAC ellen tartja a BL-főpróbát a Ferencváros

A DAC ellen tartja a BL-főpróbát a Ferencváros

411
0

A dunaszerdahelyi DAC labdarúgócsapatával mérkőzik meg szerdán a Bajnokok Ligája-selejtezőre készülő Ferencváros.

 

 

    Az OTP Bank Liga címvédőjének közleménye kiemelte: a dunaszerdahelyi csapat hazai mérkőzéseinek elengedhetetlen részeként szurkolóik mindig eléneklik az Ismerős Arcok immáron ikonikussá vált Nélküled című dalát.

 

Bár a találkozót ezúttal a Groupama Arénában rendezik, a hagyományos éneklés most sem marad el, ráadásul az FTC meghívására az együttes frontembere, Nyerges Attila a mérkőzést megelőzően élőben adja majd elő a dalt.

 

Hozzátették: a 18 órakor kezdődő összecsapásra a jegyek a ferencvárosi stadion pénztárában, illetve online is megvásárolhatók.

 

    Az előző BL-idényben csoportkörös FTC a 2021/22-es sorozat selejtezőjének első fordulójában a koszovói Pristinával mérkőzik meg, az első találkozót jövő kedden, a visszavágót pedig egy héttel később rendezik.

 

 

A vesztesek a harmadik számú európai kupasorozat, az első alkalommal kiírt Konferencia Liga selejtezőjének második fordulójában folytatják szereplésüket.

 

Az FTC-nek a főtáblára jutáshoz négy párharcot kell nyernie a BL-ben.

MTI

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét