Kezdőlap Divat, szépség Múzeumok éjszakája – Rotschild Klára-kiállítás nyílik Szegeden

Múzeumok éjszakája – Rotschild Klára-kiállítás nyílik Szegeden

358
0

Rotschild Klára legendás divattervező életét és munkáját bemutató kiállítás nyílik a Múzeumok éjszakáján a szegedi Fekete házban.

 

 

    Simonovics Ildikó kurátor a tárlat anyagát bemutató hétfői sajtóbejáráson elmondta, hogy a kiállítást először a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM) rendezték meg 2019 novemberében, ám a járvány miatt a tervezetnél jóval korábban be kellett zárni, sokan nem láthatták. Hozzátette: a szegedi kiállítás tematikája követi a budapesti tárlatét, de több olyan eleme is van, amely újdonság ahhoz képest.

 

    A szakember hangsúlyozta, hogy Rotschild Klára a 20. századi magyar divat meghatározó alakja volt, és még világszinten is kevés olyan tervező lehet, aki szakmájában négy évtizeden át a csúcson tudott maradni. 1934-ben önállósodott és már egy év után jelentős sikereket ért el, 1940-ben pedig ő készítette a kormányzóhelyettes Horthy István választottja, Edelsheim-Gyulai Ilona menyasszonyi ruháját.

 

 

A szocializmus időszakában, 1956-tól a Különlegességi Női Ruhaszalon művészeti vezetőjeként dolgozott, kosztümjeit hordta Kádár Jánosné és a jugoszláv vezető neje, Jovanka Broz is.

 

    A december végéig látható tárlat első része Rotschild Klára életét mutatja be szülei házasságától egészen 1976-os haláláig.

 

A kiállításon számos videóinterjú hallható és látható, melyekben családtagok, munkatársak, manökenek, kliensek mesélnek róla. A látogatók néhány kép segítségével bepillanthatnak a “a vörös divatdiktátor” budai panorámás otthonába is.

 

    Egy másik teremben a tervező műhelyét idézik meg, itt a próbababákon szezononként változó nappali, koktél és estélyi ruhák láthatók. A Rotschild-szalont felidéző kiállításrészben pedig emblematikus kosztümjei közül állítanak ki néhányat.

 

    A tárlat különlegessége az a karkötő, melyet Rotschild Klára mindig viselt, és az általa is terjesztett legenda szerint Faruk egyiptomi király ajándékozott neki, hálából, hogy neje számára esküvői ruhát tervezett.

MTI/marieclaire.hu/

Fekete ház

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét