Kedves Látogató!

Dr. Diószegi Szabó Pál

értékelte a beérkezett pályázatokat.

A Pár (h) arc Vers- és novellaíró pályázatunk nyerteseinek alkotásait adjuk közre név nélkül. A szakmai értékelés mellett szeretnénk, ha eldöntenéd, neked melyik vers vagy novella nyerte el tetszésedet!

Így tudsz szavazni: 

Azt kérjük tőled, hogy a kultkocsma facebook oldalára felrakott két verset és két novellát tetszés szerint kedveljed!

Ehhez az szükséges, hogy kedveljed a facebook oldalunkat is! 

Örömhírrel szolgálunk – és ez nem álom! ? -, hiszen egymásra találtunk a 2012-ben alapított Álomgyár Kiadóval, akikkel szoros együttműködést ápolunk a jövőben. Biztosak vagyunk abban, hogy céljaink közösek és hosszútávú, sikeres kapcsolat révén sokat tehetünk közösen a magyar és egyetemes kultúra fennmaradásáért.

Pályázatunk díjazását magukra vállalták: ajándékkuponokkal támogatják nyerteseinket! Természetesen a kultkocsma.hu megduplázza az általuk felajánlott nyereményt!

Sőt!

Egy lelkes Látogató, aki leadja voksát, szintén egy  ajándékkuponnal lehet gazdagabb!

Érdemes szavazni!

Íme az első alkotás, amelyre szavazhatsz!

Ébren álmodtam. Egy kis cinke kiesett a fészkéből. Miért, nem tudom… Felvettem a földről.
Tenyerem melegében nagyokat pislogott a világra. Az anyja kétségbeesve hívta, kereste bokorról bokorra. A kismadár jelzett neki:

– Anya, itt vagyok! Hallasz? Anya!

Nézte a fát, ahonnan leesett. Nézte milyen magas. Idelent minden olyan hatalmas. Nézett a magasba, ahol a fészkük lehet. Nézte, de nem látta. Kerítettem neki egy edényt. Kibéleltem a juharfa leveleivel. Nem kellett neki:

– Ez nem az én fészkem!

Mérges volt. Dühös mindenre. Nem félt. Bátran megállt az ujjamon. Nem láttam, hogy merre néz.
Közben óriás, gomolygó fellegek gyülekeztek a fejünk felett. Sietve vittem be a lakásba. Kerestem egy nagy műanyag vedret. Kiszúrtam az oldalát, hogy oldalról is kapjon friss levegőt. Közben egy-két kukacot megevett. Mosolyogtam. Gondolatomban lejátszódtak a jövőbeli események.

Felnevelem, de csak addig, amikor már fel tud repülni a fészkéhez, mert szabadnak született.

Bejár hozzánk egy fekete fehér foltos macska. Finci. Féltettem tőle, ezért a vedret elhelyeztem a hűtőszekrény legtetejére. Távolra került tőlem. Amíg én az asztalnál írtam, addig ő a vederben folyamatosan menetelt felém. Sok dolgom van mostanság. Történeteket kell kitalálnom.

Belemerültem az álomszövésbe azzal a tudattal, hogy a kis cinke – akinek nevet még nem adtam – biztonságban van, megetettem, hagy pihenjen…

Egy félóra múlva felálltam kávét csinálni. Felnéztem rá. Némán, egy kicsit fáradtabban tolta kis testét a veder falához, amiről minduntalan lecsúszott. Folytattam a munkám. Egyszer felnéztem, de akkor már csak ült és engem nézett. Gondoltam, végre megpihen és elalszik. A következő etetés úgyis csak két óra múlva lesz. Hagy pihenjen.

Valami furcsa érzés kerített a hatalmába, ami elementáris erővel józanított ki a belső világomból. A kismadarat kerestem. Fel kellett állnom, hogy láthassam. Ekkor éreztem, hogy baj van.

Gyorsan odaléptem. Leemeltem a vedret. A kismadár az oldalán feküdt magatehetetlenül. Kivettem a vederből. Letettem az asztalra. Többször is ráfújtam. Akkor egy pillanatra magához tért.

Szótlanul rám nézett. Újra láttam az akaratot a szemében. Próbált lábra állni minden erejét összeszedve, de folyton visszadőlt. Kezembe vettem. Rátette fejecskéjét a tenyerembe tartott kisujjamra.

Akkor már tudtam. Hagytam, tartottam és csak őrá figyeltem. Aztán úgy éreztem, hogy le kell tennem. Eljött az idő. Óvatosan elhelyeztem az asztalon. Ő még egyszer rám nézett, boldog volt:

– Nézd, tudok repülni! Felmegyek az anyukámhoz a fészekbe!

– Menj kicsim, menj…

Hanyatt fekve szárnyait kitárta, úgy, hogy az összes tolla bele remegett. Még utoljára vett egy nagy lélegzetet.

Kedves Látogató!

Engedd meg, hogy néhány sorban bemutassuk Partnerünket!