Életünk során számtalanszor kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor szükség van arra, hogy megvédjük magunkat. Így vagy úgy, küzdelmek sora visz minket előre. Valójában már fogantatásunk pillanatától kezdve ki vagyunk téve annak, hogy küzdenünk kell valakivel, vagy valamivel. Így valahogyan megedződhetünk. Ki kell állnunk nem azért, mert ezt várják el tőlünk, nem mások miatt, hanem önmagunkért. Persze, aki nem mer, vagy nem akar kiállni, talán azt gondolja, nem éri meg, nem érdemes, mivel úgy is bekövetkezik az, amitől tart, fél. Ha feladjuk, akkor valójában magunkat adjuk fel. Mindennek megvan a maga szépsége, meg a másik, kevésbé előnyös oldala is, tehát nemcsak ára, értéke is van annak, amit teszünk: amiért meg kell vívnunk csatáinkat. Ha siker koronázza, akkor annál jobb. Azt gondolom, nem árt, ha uraljuk magunkat, ugyanakkor el kell ásnunk a csatabárdot félelmeinkkel szemben is. Természetesen fájdalmainkkal és a fegyvereinkkel is hasonlóképpen kell bánnunk. Ami számomra egyértelmű, ha visszatekintünk egy kicsit múltunkba: mindig arról is voltunk híresek, hogy kemény harcba szálltunk az ellenséggel, bátran megvívtuk csatáinkat bármelyik veszedelmes sereggel szemben. Ez is a magyar virtus része. Természetesen a sportnál más a helyzet. Ha szétnézünk a küzdősportokban, bizony azt vesszük észre, hogy magyar versenyzőink derekasan szerepelnek, éremesővel mutatják meg a világnak is, hogy nem szabad alábecsülni minket. Van egy csepeli klub, ahol valami beindult anno’ – közel 3 évtizede – és töretlenül haladnak előre: sikert, sikerre halmoznak „harcosaik”. Olyan veretes kick-boxosokat nevelnek ki, akik azért is küzdenek, hogy ez a sport olimpiai ággá fejlődjön. Ebben a jeles csapatban találta meg a számításait Veres Roland többszörös Európa -és világbajnok kick-boxos is. A 22 éves “harcos őstehetség” már olyan sikereket ért el, amelyek nemcsak a klubjának, magának, hanem hazánknak is óriási dicsőséget hoztak. Az egészet még fokozza, hogy Roland nem egyedül szerzi az érmeket, hanem a csapattársakon kívül, még két testvére is hozzájárul klubjuk veretlenségi sorozatához.
Maribor/ Szlovénia, 2018/Fotó: Wako Kickboxing
Visó: Amire emlékszem “hátulgombolós” koromból: nem szerettem az erőszakot, a verekedést, azonban olykor felhúztam a kesztyűt, és kiálltam magamért, amikor le- és megtámadtak. Bizony szabadfogású csetepaté részese lehettem. Nem tört fogam, végtagjaim is megúszták sérülés nélkül, nem véreztem sehol, az ellenfeleim sem, azonban volt adok-kapok. Hajritkítás, duzzadt arc azért jelezték, hogy nem a falnak mentünk neki sötétben, tapogatózva. 🙂 Nem bántam – szerintem egyikünk sem – ezeket a duhajkodós pillanatainkat, még akkor sem, amikor megbüntettek felvigyázóink. Annyira kíváncsi vagyok! Kisgyermekként mennyire tudtad megvédeni magadat, és hogyan, amikor szembesültél azzal, hogy lefegyverezni próbálnak?
Veres Roland: Elítélem az erőszakot, soha életemben nem verekedtem az utcán, számomra a kick-boksz, vagy az Ökölvívás művészet. Sokszor kerültem ki a konfliktushelyzetet tudatosan. Őszintén megvallva: kevesebbnek érezném magam, ha bántanék valakit, aki nálam gyengébb… remélem, mindig sikerül is elkerülni, eleget bunyózok én az edzésen.
Budapest, 2017/Fotó: Magyar Kick-box Szövetség
Mint tudjuk, a kick-box tradicionális elemeket is tartalmaz, nem tagadja a harcművészeteket. Mégis: miért, kinek a befolyásolására választottad ezt a sportágat? Talán a testvéreid sulykolták beléd?
Legidősebb fiútestvérem, Ricsi kezdte el a sportot és követte őt sorra mindenki a családból… jól is tette, mindent ennek a döntésnek köszönhetek.
Emlékszel az első meccsre, amelyikre nézőként mentél el? Az első ringbeszállásodra?
6 éves koromban volt életem első versenye, amióta az eszemet tudom versenyzek. Még baba lehettem, mikor először „néző” voltam.
Mikor és miért döntöttel el, hogy profi leszel?
Kicsiként tehetségesnek számítottam és jöttek a sikerek. Amikor nagyobb lettem, éreztem, hogy nekem találták ki és hogy megtaláltam önmagam ebben a csodás sportban. Egy idő után nem is volt kérdés számomra: csak a világon a legjobb sportolóvá szerettem volna válni, azóta is ez a célom, és ez az ami előre visz. Nem csupán a valaha élt legjobb kick-boxos vagy ökölvívó, hanem a valaha élt legjobb sportoló szeretnék lenni. Tudom, hogy nagyképűnek hangzik, de sokat teszek érte és az álmok azért vannak, hogy többek legyünk általuk.
Bal oldalon: Rafael Aisov, jobb oldalon: Alexander Sergej
Fotó: Lévai-Hangyássy Botond, Moszkva, 2019
A klubod nem csupán egy klub, ahol küzdést tanultok, hiszen egyfajta kedves, közösségi hely, egyfajta baráti kör is kialakult, mi több: egy nagy családként teszitek dolgaitokat.
Nagyon szerencsés ember vagyok, a csapatom nélkül semmit sem értem volna el. A Halker-KirályTeam számomra A család.
Amit látok: a kemény munka, a csapatszellem, testvéreid eredményei, az egyéni elismertség meghozta számodra a sikereket. Mi fontosabb: versengés vagy siker? Azért szívesen veszem, ha elmeséled eddigi eredményeidet!
Ötszörös Felnőtt Világbajnok és hétszeres Felnőtt Európa-bajnok vagyok. Nagyon jó kérdés: több perce gondolkozom rajta, nagyon fontos számomra a siker, hogy amit elképzelek, meg tudjam valósítani, de a versengés éltet… A nehéz helyzetek, az utolsó pontok, az utolsó másodpercek, amikor bizonyítani kell és helytállni… ezekért a pillanatokért érdemes szerintem.
Hogyan zajlik egy edzés? Milyen időközönként tart a kemény erőpróba?
Aki ismer, tudja, mennyit és milyen keményen edzek. Szerintem enélkül nincs eredmény… napi háromszor vágok bele és minden edzésen minden feladatban versengek. A legjobb szeretnék lenni minden feladatban. Nincs könnyű dolgom, hiszen a klubomban nagyszerű versenyzők vannak, de ezért tudok motivált maradni: a legjobb, a legjobbak között. Minden edzés különböző nagy kérdés, éppen mire készülünk és mi a cél, természetesen vannak általános dolgok, mint például a bemelegítés és levezetés, de hogy épp technikát kell javítani vagy kondit, az mindig a felkészülés határozza meg.
Miért akartad annyira a K1-et? Megérte? Nem kis idő telt el az óta. Olyan súlyosan megsérültél, hogy műtétre is sor került. Vannak olyan dolgok az életben, amiket megbánunk később. Te hogy vagy ezzel?
Hajtott a vágy és önbizalomhiány miatt. Szerettem volna valami újat, valami nagy hírverést, ezért elindultam egy nagy K-1 versenyen, ahol ennek a szabályrendszernek a felnőtt világbajnokával kerültem össze a döntőben, rosszul léptem meccsközben és “kiment” a térdem. Azt bántam meg, hogy nem készültem eleget erre a szabályrendszerre, és hogy nem adtam meg neki a kellő tiszteletet, de az élet hamar megtanított erre és sokat tanultam belőle. Így lettem teljes, több lettem a sérüléstől, még ha sokat is kellett kihagynom, ami nagyon fájt és nehéz időszak volt az életemben, de sikerült fejlődni, aminek örülök!
Biztos vagyok abban, hogy szinte állandóan pörögsz, és mindent szenvedéllyel csinálsz. Tudod egyáltalán, hogy mi is a pihenés? Nem túl sok idő juthat a kikapcsolódásra, lazításra. Mégis: mivel töltöd szabadidődet?
Valóban keveset pihenek, de céljaim eléréséhez sok és kitartó munka kell. Pihenek majd, ha már túl vagyok mindenen, de még a kemény munkán van a sor. Mostanában a kert vagy kutyasétáltatás tölt fel. Szeretem a csöndet és szabadban lenni, de szeretek olvasni vagy zenét hallgatni.
Az a hír járja, hogy nem kis céljaid vannak még.
Valóban nem… néha magamat is meglepem, hogy miket találok ki, de egy valami régóta mozgat: szeretnék mint már korábban is említettem, a VALAHA ÉLT LEGNAGYOBB SPORTOLÓVÁ VÁLNI!
Fotó: Mihály István
Visó
