Radnai István: vetítővászon

szólepedőkön hűlő kézzel
a gondolatot markolom
álmatlanul ájulok hiányodon
amikor késve kisiklik az éjjel

lábam olykor ablakon kívül végel
a fal merő felfestett oltalom
s felfeslett a vágy kiolthatom
mielőtt belőlem a minden ég el

most mintha hóvihar után befútt
puszta lenne odakint a csillagmez
csorba-szélű álmokat legel
gyomszegélyű hervadt tejút

amelyen jön öles léptekkel a távozó
s távolt tart elgáncsol minden hírhozót

Illusztráció: almokjelentese.hu