Harmadik alkalommal indul júniusban az Aradi Kamaraszínház Szórvány Kulturális Karavánja, amely bejárja főként Arad megye magyarlakta településeit, ahol a lakosság általában egyáltalán nem, vagy csak nehezen jut el színházba – közölte kedden az erdélyi teátrum.
A június 7. és 12. között zajló tájolás során a Szegedi Pinceszínház és az Aradi Kamaraszínház két legújabb koprodukcióját láthatja a közönség összesen hét településen Arad, Temes és Hunyad megyékben. A karaván eljut Kisjenő, Temesvár, Pécska, Kisiratos, Arad, Déva és Kispereg településekre.
A közönség megtekintheti Csokonai Vitéz Mihály Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című színdarabját Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház művészeti vezetőjének rendezésében. Csokonai több mint 220 éves alkotása tele van modernitással és kiaknázásra váró lehetőségekkel. Mindezeket játékosan felszínre hozva, sok zenével, egyfajta abszurd élőszereplős bábjátékként vitte színre a szegedi és az aradi társulat.
Az Aradi Kamaraszínház továbbra is fontos feladatának tekinti a gyermekek és az ifjú korosztály megszólítását, színházba szoktatását, kultúrára való nevelését. Ennek érdekében került be a Kamara-Karaván programjába a Vitéz László és az elátkozott malom című élőszereplős vásári bábjáték, amely Kemény Henrik művei alapján született meg szintén Tapasztó Ernő rendezésében. Generációk kedvenc népi hőse kel életre és vág bele az elátkozott malom felszabadításába. Mindkét produkcióban játszik Éder Enikő, az Aradi Kamaraszínház közkedvelt színművésze is.
A Szórvány Kulturális Karavánt a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a Bethlen Gábor Alap Zrt.-én keresztül támogatja.
MTI