Kezdőlap Kiemelt Gyermek Néptáncosok Országos Szólótánc Fesztiválja

Gyermek Néptáncosok Országos Szólótánc Fesztiválja

534
0

A tavaly 30. jubileumi évét ünneplő Örökség Egyesület szervezésében idén ismét megrendezik az országos jelentőségű gyermeknéptáncversenyt, melynek döntője Szarvason lesz május 4. és 6. között.

Közel ezer gyermek és több mint 460 produkció mérette meg magát, amelyből 71 jutott be a szarvasi fináléba.

A verseny 3 korcsoportban zajlik; a legjobb szólisták a fiúknál a Bokrétás Táncos, a lányoknál a Pántlikás Táncos címet nyerik majd el.

A húsz legjobb előadó pedig a jövő évben egy kiemelt külföldi rendezvényen képviseli majd Magyarországot.

A mai hivatásos néptáncos szakma legismertebb személyiségei szinte kivétel nélkül ezen az eseményen mutatták be tehetségüket először az elmúlt közel 3 évtized során. 2011-ben rendezték meg az utolsó gyermeknéptáncversenyt Szarvason, ami azóta nagy űrt hagyott maga után. Az Örökség Egyesület jóvoltából tehetséges gyermekek és pedagógusaik részvételével idén folytatódik a hagyomány.

Az országos verseny 1989-ben indult útjára, és azóta is a szakma egyik legnagyobb becsben tartott eseménye. Célunk, hogy ismét fórumot teremtsünk a legkiválóbb gyermeknéptáncos-előadóknak, és segítsük az évszázadok alatt kikristályosodott magyar néptánckincs továbbörökítését, és a hagyományához hű megőrzését. Az táncokat rögzítjük is, amivel egy komoly adatbázist szeretnénk létrehozni a jövő néptáncoktatói és művelői számára.” – foglalja össze Sikentáncz Szilveszter, az Örökség Nemzeti Gyermek és Népművészeti Egyesület elnöke, aki azt is elmondta, hogy a versennyel párhuzamosan Mesterek és Tanítványok címen meghirdetett pályázatuk is hamarosan lezárul. Erre a versenyre 6-16 év közötti fiatalok és mestereik jelentkezhettek egy videó formájában beküldött, autentikus magyar népzenét, néptáncot vagy népdalt megjelenítő produkcióval.

Fotók: Majnik Zsolt

napmedia.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét