Kezdőlap Interjúk „Én megszállottja lettem a zenének” – Kovács Kati a Mandinernek

„Én megszállottja lettem a zenének” – Kovács Kati a Mandinernek

60
0

Írta: Sal Endre

Különös életet élhetett, szinte végigrepült rajta, és boldogan tette, hiszen a zene a mindene – vallja Kovács Kati. Életéről és kalandos pályafutásáról beszélgettünk az énekesnővel.

 

A II. világháború alatt a front közeledése miatt a családja elhagyta Egert és Verpelétre költöztek, ahol egy idegen família fogadta be őket. Ott született meg Kovács Katalin Anna. Kovács Katival beszélgettem. Megtisztelő volt.

 

 

“akiért aztán később Kovács Katiként rajongott az ország – és rajong ma is.

Az énekesnővel beszélgettünk életéről és pályafutásáról.

 

 

 

„Verpeléten a későbbi keresztanyám, Király Annuska és a családja adott nekünk szállást, korábban nem ismertük őket. Ő utána kaptam az Anna keresztnevet mikor 1944 októberében megszülettem. A család amúgy szinte mindig is Egerben élt, azért szinte, mert anyai ágon Baumgartner-nagypapa Ausztriából jött, s ő németül beszélt. Olyannyira, hogy csak szavakat tudott magyarul. Mindig azt mondogatta mosolyogva, hogy én lenni magyar ember” emlékezik vissza Kovács Kati.

 

Egerre azt szokták mondani, a templomok városa. Mindez a kis Kovács Katira is hatott, az édesanyja, Baumgartner Margit ugyanis vallásos, temploma járó asszony volt, a három gyereket (időközben ugyanis Éva is megszületett) hittanra is járatta. A II. világháború után voltunk, ami a Kovács család életét is átírta.

 

„A II. világháború után visszaköltöztünk Egerbe, de nehezen éltünk. Szinte semmink sem volt, de édesanyánk mindent megtett értünk. Persze ekkoriban szinte mindenki egyformán szegény volt Egerben” – folytatja az énekesnő. A szülei aztán elváltak.

 

 

Kovács Kati kisgyerekként

“boldog volt, amikor a hivatásos teherautó-sofőrként dolgozó édesapját elkísérhette.

Így került egy alkalommal olyan helyzetbe, amit csak később, felnőttként értett meg.  

 

„Többször is elkísértem apámat. Egy ilyen alkalommal szomorú embereket láttam, akiknek a bútoraik, az egész életük ott volt a teherautó platóján. Valahová vittük őket, s apámon is láttam, hogy szomorú, de sofőrként ez volt a munkája. Csak felnőtt fejjel tudatosult bennem, hogy egy Egerből kitelepített család zötykölődött a teherautón. Utólag jöttem rá, miért volt olyan furcsa, szomorú az az utazás, amit kislányként én egyáltalán nem értettem, csak boldog voltam, hogy apukámmal lehetek a teherautó fülkéjében.”

 

 

Az általános iskola után az egri Szilágyi Erzsébet Gimnáziumba járt. Mivel már egészen kiskorától az éneklés vonzotta, nem csoda, hogy az első fellépése is hamar eljött,

 

“az iskolában adott elő többek között egy tiroli jódlit.

De miért pont jódlit? „Kiskoromtól imádtam moziba járni, ám sok pénzem nem volt rá, így általában húszfilléres jeggyel mentem be, ami a mozi egyik szegletébe szólt, ahonnan a vásznat nem is láthattam teljesen. Ott volt egy film, ahol jódliztak, a címére már nem emlékszem, arra viszont igen, hogy nagyon megtetszett.”

 

A Szilágyi Erzsébet Gimnáziumot nagyon szerette, a tanárnők közül többen is apácák voltak, de abban a rendszerben ezt nem hangsúlyozhatták, a viseletük is utcai ruházat volt. „Magáztak bennünket, intelligens, okos emberek voltak” – mondja ezzel kapcsolatban Kovács Kati. Aztán, mivel a húgát nem vették fel a Szilágyiba, az édesanyja javaslatára ő ment a húga után a Gárdonyi Géza gimnáziumba, hogy vigyázzon rá. Ekkor már teljesen a zene rabja lett.

 

 

„A két testvéremnek is van zenei érzéke, de velük ellentétben én megszállottja lettem a zenének. A rádiókban az új dallamokat kerestem, sikerült például befognom a Novi Sad-i adót, amiről akkor nem is tudtam, hogy Újvidék szerb neve. Kicsit még szerbül is megtanultam, és állandóan a zenét hallgattam, ami fiatalos volt, újszerű, nyugati.”

Volt azonban egy másik szenvedélye is kiskorától, amely szintén egész életében elkísérte,

 

“ez pedig a tenisz.

 

Egészen kicsi korától kint volt az egri teniszpályán, és az orvosoknak szedte a labdát nagy boldogan. A főorvos urak teniszeztek, ő pedig rohangált a labdák után. Később már ő is játszhatott, persze nem velük. Sok ismert, híres teniszezővel meccselt az évtizedek során, így például a magasan jegyzett profival, Temesvári Andreával is, ám csak kereste a labdát. „Mondtam is neki a meccs után, hogy Andi, legközelebb kérlek, csak azt áruld el, hogy a szervánál melyik sarok felé ütöd a labdát, hogy legalább utána tudjak nézni…”

 

Best of Kovács Kati

 

Folytatás itt: https://mandiner.hu/cikk/20210515_kovacs_kati_elete?fbclid=IwAR2p_DdL1KB_XibFqdl9QfgJD_dQDmeW2e2-hkp22NMjRKjUtf6ovw50-uY

 

Forrás: Sal Endre Újságmúzeum/Mandiner

 

 

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét