Pénteken délelőtt 11 szám előfutamaival megkezdődött a gyorsasági kajak-kenu világkupa Szegeden. A legtöbb versenyben a népes mezőnyök miatt nem lehetett egyből a döntőbe kerülni, amelyekben azonban igen, a magyar indulók többnyire éltek a lehetőséggel.
Ilyen kivételt jelentett a női K-1 1000 méter és C-1 500 méter.
Előbbi számban Kőhalmi Emese futamgyőzelemmel, Bakó Olga pedig egy második hellyel kvalifikálta magát a szombati fináléba, míg utóbbi versenyben Bragato Giada harmadik helye ért döntőt. A férfiaknál a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám 500-as kenusduónak sikerült megspórolnia a középfutamot egy győzelemmel.
Ami a többieket illeti, a K-1 1000 méteren világbajnoki címvédő Kopasz Bálint, valamint Tótka Sándor (K-1 200 m), Nádas Bence (K-1 500 m) és a Noé Zsombor, Dombvári Bence kettős (K-2 500 m) egy-egy futamgyőzelemmel tette le a névjegyét, Kiss Blanka (K-1 200 m) és Kós Benedek (K-1 500 m) pedig második lett első pályáján. Kárász Anna (K-1 200 m) és a Balogh Gergely, Szendy Maximillián duó (K-2 500 m) harmadik, míg Birkás Balázs (K-1 200 m), Takács Kincső (C-1 200 m), Gál Péter (K-1 1000 m), Szőke Attila (C-1 1000 m), a Zombori Dominik, Kocsis Ádám páros (C-2 500 m) és a Lucz Anna, Csikós Zsóka duó (K-2 500 m) egyformán negyedik hellyel kezdett. Seres Fanni (C-1 200 m) ötödikként, Slihoczki Ádám (C-1 1000 m), Molnár Csenge (C-1 500 m) és a Biben Karina, Rendessy Eszter kettős (K-2 500 m) hatodikként ért célba az előfutamában.
Ez minden egység esetében délutáni, illetve szombati középfutamos folytatást jelent.
A vasárnapig tartó világkupán összesen 26 versenyszámban osztanak érmeket és 45 versenyző képviseli a magyar színeket.
A szombati és vasárnapi döntőket élőben közvetíti majd az M4 Sport.
A verseny a járványügyi intézkedések miatt zárt kapus.
A további program:
középfutamok 15.00 és 16.52
előfutamok 16.10
szombat:
középfutamok 9.00 és 15.00
döntők 11.33
előfutamok 16.35
vasárnap:
középfutamok 9.45
döntők 11.33 és 14.30
MTI/24.hu