Kezdőlap Film- és színházművészet Elismerő tapssal fogadta a közönség Nagy Dénes Természetes fényének moszkvai bemutatóját

Elismerő tapssal fogadta a közönség Nagy Dénes Természetes fényének moszkvai bemutatóját

82
0

Elismerő tapssal fogadta a közönség Nagy Dénes Természetes fény című filmjének oroszországi premierjét szerda este a Moszkva központjában található Oktyabr moziban.

 

 

  Az alkotást a 43. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon versenyen kívül mutatták be, a járványügyi korlátozások mellett a nézőkkel a megengedett maximumig feltöltött teremben.

 

A film a második világháborúban a Szovjetunióba megszállóként érkező magyar katonák és a helyi lakosság egymásra hatásáról és drámai konfliktusáról szól.

 

    “Az a furcsasága ennek a filmnek, hogy a történetet az elkövetők és nem az áldozatok szemszögéből viszi végig. A Hideg napok óta talán az egyedüli magyar film, amely ilyen szempontból közelíti meg az eseményeket” – mondta a rendező az MTI-nek nyilatkozva.

 

    A vetítés után megtartott közönségtalálkozón a nézők az Oscar-díjas Saul fiát is felemlegetve felfigyeltek arra, hogy fiatal magyar rendezők sikeresen nyúlnak világháborús témákhoz.

 

A kérdésre, hogy hogyan viszonyulnak az emberek a mai Magyarországon a megszálláshoz, Nagy Dénes elmondta, hogy a témáról az elmúlt években feltárt anyagok nyomán vita bontakozott ki, Ungváry Krisztiánt említve meg a problémakört tanulmányozó történészek közül.

 

    A rendező az MTI-nek elmondta, hogy filmjét várhatóan hamarosan az orosz mozik is műsorra fogják tűzni. Ennek különösen örül – tette hozzá -, mert amellett, hogy vonzódik Oroszországhoz és az orosz kultúrához, orosz felesége okán “nem idegenként” jön Moszkvába.

 

    Nagy Dénes a Berlinalén a legjobb rendezésért járó Ezüst Medvét kapta meg a Természetes fényért. Fliegauf Bence Rengeteg – Mindenhol látlak című filmjét, amelyben nyújtott alakításért pedig Kizlinger Lilla a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medve-díjat nyerte el, szintén levetítik a moszkvai fesztiválon.

MTI

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét