Kezdőlap Egyebek Őze Lajos versmondásainak megnetofonszalagjait keresi a szentesi múzeum

Őze Lajos versmondásainak megnetofonszalagjait keresi a szentesi múzeum

81
0

 

Őze Lajos versmondásainak egykor Haitsch Emil főorvos által megőrzött megnetofonszalagjait keresi a szentesi Koszta József Múzeum, a digitalizált felvételeket a Kossuth-díjas művész emlékházában mutatnák be a látogatóknak – közölte Farkas László igazgató a színművész születésének évfordulóján az MTI-vel.

 

    A készülő emlékház célja korszerű muzeológiai technikák segítségével bemutatni a szentesi születésű színész életútját, pályáját, a városhoz kötődő emlékeit és felidézni azt a hatást, melyet Őze Lajos gyakorolt a közönségre. A tárlaton szereplő relikviái – melyek a család és a szentesiek mellett az Országos Színháztörténeti Múzeumból érkeznek – közelebb hozhatják majd Őze Lajos alakját a látogatókhoz.

    A kiállításon hallható majd egy válogatás a színművész által előadott versekből is.

A múzeum ezért keresi Őze Lajos versmondásainak megnetofonszalagjait.

A közgyűjtemény kutatásai szerint a 1960 és 1967 között készült felvételeket a fővárosi Róbert Károly körúti kórház – a mai Nyírő Gyula Kórház – egykori főorvosa, Haitsch Emil őrizte meg.

A szalagok a Latinovits Zoltán hangját megőrző felvételekhez hasonlóan az 1967-ben elhunyt főorvos hagyatékába kerültek.

A múzeum a tervek szerint digitalizálná a felvételeket és a tárlat mellett felhasználná azokat az Őze Lajosról készülő dokumentum-játékfilmben is.

Őze Lajos, a 20. század egyik legnagyobb magyar színésze Szentesen született 1935. április 27-én nagyon szegény családban. Szülei válása után, tízévesen nevelőanyához került, aki verte, akkor kezdett el dadogni.

A gyógyulást a nótázásnak köszönhette, a nagyapjától tanult dalok dúdolása felszabadította gátlásait – olyannyira, hogy verseket kezdett mondani. Bejutott a Színművészeti Főiskolára, ahol Gellért Endre vezette a főtanszakot.

A diploma megszerzése után pályáját karakterszerepekkel a Miskolci Nemzeti Színházban kezdte, majd 1959-ben a Nemzeti Színház tagja lett, s haláláig hűséges maradt az ország első színházához. Még zömmel mellékszerepeket játszott, amikor már nagy egyéniségként kezdték emlegetni.

Klasszikus és kortárs darabok vezető karakterfiguráit, a drámairodalom sok-sok ellentmondásos alakját formálta meg a Nemzetiben és a gyulai nyári játékokon, amelynek állandó színésze volt.

Az 1960-as évek végére beérett, nagy művész lett. Tehetségének sokoldalúságát bizonyítja, hogy a Bánk bánban Tiborcot és Biberachot egyaránt játszotta. Különösen emlékezetesek a Shakespeare-művekben, továbbá a Csongor és Tündében, A szecsuáni jólélekben és az Éjjeli menedékhelyben nyújtott alakításai. Jelentősen hozzájárult a kortárs magyar írók – Illyés Gyula, Németh László, Illés Endre, Sánta Ferenc, Örkény István – műveinek színpadi sikeréhez.

Filmen már főiskolás korában szerepelt (Egy pikoló világos), ezt számos karakter- és főszerep követte. Kiemelkedőt alakított a magyar filmtörténet két korszakos alkotásában: Bacsó Péter 1969-es A tanú című szatírájában Virág elvtársat, majd 1976-ban Fábri Zoltán Az ötödik pecsétjében Gyuricza órást formálta meg.

Már halálos betegen vállalta el Bacsó Péter Hány az óra, Vekker úr? című filmjének egyik szerepét, s a forgatási időszak alatt – 1984. október 21-én – halt meg tizenöt évig húzódó betegség után.

MTI

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét