Kezdőlap Kiemelt A Hodworks tánctársulata meghívást kapott a 2021-es Velencei Biennáléra

A Hodworks tánctársulata meghívást kapott a 2021-es Velencei Biennáléra

477
0
A Sunday című előadást mutatják be és mesterkurzust is tartanak

 

A Hód Adrienn vezette Hodworks kortárstánc társulat meghívást kapott a 2021-es Velencei Biennálé Színházi Fesztiváljára. Az 1934-ben alapított Biennale Teatro a nemzetközi színházi világ egyik legrangosabb rendezvénye, amelyet idén július 2. és 11. között rendeznek meg.

A Fesztivál művészeti vezetői idén Stefano Ricci és Gianni Forte, akik a Hodworks 2018-ban bemutatott, komoly szakmai sikert arató előadását, a Sundayt válogatták be a programba, olyan nemzetközi hírű színházi alkotók produkciói közé, mint Thomas Ostermeier, Krzysztof Warlikowksi és Mundruczó Kornél.

Nagyon komoly megtiszteltetés, hogy társulatunkat ilyen szakmai elismerés éri. Különösen jól esik ez egy karanténban töltött év után, amelynek során szinte alig tudott a Hodworks színpadon megmutatkozni. Abban bízunk, hogy a júliusi fesztivál egy élhetőbb jövő kezdetét jelenti majd, amelyben az előadóművészek, és a nézők számára is, a válsághelyzet leküzdése után egyre több lehetőség tárul fel újra.” – nyilatkozta Hód Adrienn, a Hodworks alapítója.

A fesztivál során kerül megrendezésre a Biennale College Teatro nevű kurzussorozat is, amelyben a Hodworks társulatát Hód Adrienn vezető koreográfus, Molnár Csaba táncos-koreográfus és Szabó-Székely Ármin dramaturg képviselik majd egy hétnapos mesterkurzussal.

A Sunday című előadás tabukkal szembemenő, vaskos, mégis érzékeny humorú játék. A darab a kortárstánc elméleti alapkérdéseiből indul ki, de mindenre a gyakorlatban reagál, velőtrázó fizikalitás formájában.

A tánc és a színház alkotóelemeit az öt előadó elementáris testélménnyé formálja, amely hatása alól a néző sem vonhatja ki magát.

Az előadás a Trafó Kortárs Művészetek Házával közös produkcióként lett bemutatva 2018 februárjában.

Trailer : https://vimeo.com/259579303

TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA

trafo.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét