Kezdőlap Képzőművészet Augusztus végéig lesz látogatható a 67. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Augusztus végéig lesz látogatható a 67. Vásárhelyi Őszi Tárlat

386
0

 

A 67. Vásárhelyi Őszi Tárlat a járványügyi korlátozások feloldását követően augusztus 29-ig lesz látogatható az Alföldi Galériában – tájékoztatta a szervező hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum csütörtökön az MTI-t.

 

 

 

    Magyarország legnagyobb múltra visszatekintő kortárs képzőművészeti kiállításán 215 alkotás nyújt átfogó képet korunk hazai képzőművészetéről.

 

A tárlat már tavaly november végére elkészült, és azóta készen áll a látogatók fogadására, azonban a mindennapi életet és a muzeális intézmények nyitvatartását korlátozó intézkedések miatt ezidáig nem tekinthették meg sem a kiállító alkotók, sem a művészetkedvelő közönség.

 

    A szervezők egyben kénytelenek voltak azt a kényszerű döntést is meghozni, hogy a bizonytalan helyzet és a korlátozások elhúzódása miatt az idén nem rendezik meg a Vásárhelyi Őszi Tárlatot.

 

A Tornyai János Múzeum munkatársai bíznak abban, hogy az elkövetkező esztendőben újult erővel, a megszokott rend szerint lesz mód és lehetőség a hatvannyolcadik tárlat megvalósítására.

 

A jelenlegi kiállítást azonban az idén, amint lehetőség nyílik rá, mindenképpen megnyitják és látogathatóvá teszik a szervezők.

 

 A Vásárhelyi Őszi Tárlat a maga nemében egyedülálló képzőművészeti seregszemle Európában, ugyanis egyedüli volt, melyet több mint hat évtizede minden esztendőben megrendeztek.

 

A kiállítások közül a kétévente sorra kerülő velencei biennále tekint vissza komolyabb múltra.

 

Az első alkalommal 1954-ben megszervezett kiállítás mára Magyarország legjelentősebb kortárs képzőművészeti seregszemléjévé vált.

MTI/oszitarlat.hu

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét