Kezdőlap Egyebek A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Levéltárának ítélték a 2020-as Év Levéltára díjat

A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Levéltárának ítélték a 2020-as Év Levéltára díjat

68
0

A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Levéltárának ítélte a 2020-as Év Levéltára díjat a Magyar Levéltárosok Egyesülete – közölte Budapest Főváros Levéltára kedden az MTI-vel.

 

 

A közlemény szerint a bíráló bizottság a beérkezett pályázatok alapján egyhangúlag ítélte oda a pécsi intézménynek a díjat, amellyel 2012-es alapítása óta immár kilencedik alkalommal ismerik el a kiemelkedő szakmai tevékenységet folytató levéltári intézményeket.

 

 A döntés indoklásában kiemelték, hogy a PTE Egyetemi Levéltára másfél évtizede magas színvonalon végzi szakmai munkáját, kiemelkedő a beágyazottsága az egyetemi életbe és kutatásba.

 

Magas szintű tudományos munkát végez, amelyet számos kiadvány, kiállítás és konferencia igazol.

 

   Az elismerést hagyományosan a Nyitott Levéltárak programsorozat központi rendezvényén adják át, a koronavírus-járvány miatt azonban idén erre virtuális formában kerül sor – áll az összegzésben.

MTI/PTE Egyetemi Levéltár

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét