Kezdőlap Interjúk Aki atyai áldás után döntött: a tánc lesz az útja – „…még...

Aki atyai áldás után döntött: a tánc lesz az útja – „…még sok van bennem, olyan oldalak, amiket még én sem ismerek.” – Interjú Kovács Zsolt Vencel nemzetközi hírű táncművésszel

1771
0

 

Tavaly a koronavírus „zenéjére” táncolt egy magyar balett-táncos Budapest kihalt utcáin. Még a New York Times is beszámolt Kovács Zsolt Vencel rendhagyó előadásáról. Azóta gyakran szerepel interjúalanyunk a sajtóban.

 

 

Kiskoromban, talán 8-9 évesen annyira lekötötte figyelmet a tánc, hogy magam is meglepődtem. Nem tudtam akkor még, hogy miért. A versenytánc mellett a balettművészet is a tévé képernyőjéhez tapasztotta szememet. A táncosok látványa  minden vágyamat kielégítette, hiszen a szépség megbabonázott. A zene és a táncmozdulatok csodálata mellett, az előadók szépsége is rabul ejtett. Ma már tudom, hogy a fentieken kívül – a technika, a tehetség is közrejátszik -, a léleknek is szerepe van az esztétikai élmény eléréséhez, ha táncot, táncost nézek. Így vagyok ezzel, amikor láttam, ahogyan Kovács Zsolt Vencel, nemzetközi hírű magyar balett-táncos, a Litván Nemzeti Operaház művésze kihalt utcákon, a Hősök terén, majd üres szállodák előtt is, autóval, bőröndökkel, szobrokkal táncol. Zsolt megmutatta a világnak, hogy mit szeretne üzenni. Nem titkolt szándék vezérelte, többek között az, hogy már mennyire várja az utazást, hogy végre ismét beinduljon az élet a koronavírus okozta rendkívüli helyzet után. Azt gondolta, hogy az Európai Unió himnusza nagyszerű zene lesz, amelyre elkészítheti koreográfiáját.

A tánc nem verbális műfaj – nehéz beszélni róla -, azonban Kovács Zsolt Vencellel, a fiatal táncművésszel megkíséreljük. Pár nappal ezelőtt töltötte be a 23. életévét, így szeretettel gratuláltunk. Szeretnénk bemutatni nemcsak a táncost, hanem az Embert is, aki a tánc, a Lélek nyelvén olyan gondolatokat, érzéseket hoz el nekünk, amelyek az esztétikai és művészi élményeken túl, a legfontosabb dolgokra is tanítson minket, miközben Ő is alakul, formálódik, fejlődik. Törekednünk kell tehát a harmóniára, amely egyre inkább háttérbe szorul mindennapi életünkben.

A tehetséges táncosnak több rokona világhírű zenekarokban játszik, többek között a bécsi operaházban.

Visnyei Ferenc Visó: A harmóniára törekvés minden ember legfőbb vágya. Nem lenne baj, ha egyik életcélunk lenne. Ebben a nagy nyüzsiben azonban annyira eltávolodunk ettől, hogy egyre nehezebb önmagunkkal és a világgal való összhang elérése. Kovács Zsolt Vencel művészetével megdöbbentően és lenyűgözően üzen a világnak. A fiúk többségének nagy vágya, hogy híres focisták, zenészek, orvosok vagy informatikusok legyenek. Nem túl gyakori, hogy hivatásként a táncot, legfőképpen a balettet válasszák. Zsoltot azonban a sztereotípia sem tántorította el (ahogyan annak idején Édesapját sem), mert nem egy férfias szakmának tartják. Számomra egyértelmű, hogy ehhez a művészethez sem elég az ábránd, sőt az elhivatottság, a kitartás is kevés. Fiúként pedig még nehezebb lehet az indulás, mint lányként. Sokkal több is kell hozzá. Már elég korán egyfajta és hatalmas tudatosság, meg még csomó dolog is szükséges. Mikor vetődött fel benned, hogy a balett a te utad, amely majd egész életedet meghatározza? Kik támogattak ebben? Valaki a családodban, környezetedben foglalkozott balettel és egy életre szóló társulást kötött, mint Te?

Fotó: Emy Balázs-Fülöp

Zsolt számára Édesapja kimondottan magasra tette a mércét.

Kovács Zsolt Vencel: Sokáig nem tudtam, hogy ez az én utam, de édesanyám mindig támogatott. Amikor 11 évesen a táncművészeti egyetemre kerültem, az osztályban voltak nálam jobb adottságú gyerekek, akik néha kegyetlen módon fejezték ki azt, hogy jobbak nálam bizonyos dolgokban. Néha már az iskolai „bulling” határát súrolta viselkedésük.

Kovács Zsolt Vencel édesapja 1990-ben az „ÉV TÁNCOSA” díjat kapta (ma tánctanár) a kortárs balett mellett, a néptánc és a showtánc világában is otthonosan mozgott. Sőt, amerikai popsztárok koncertjeinek koreográfiáiban is fellépett.

Kovács Zsolt Vencel: Édesapám, aki szintén táncos volt, sokáig nem támogatott, mert tudta, milyen nehéz ez a szakma, és mennyi lemondással jár. Később, 17 évesen, amikor megnézett a Rómeó és Júlia duettben, áldását adta arra, hogy én is táncos legyek. Ez nagyon sokat jelentett nekem, és talán akkor határoztam el, hogy ez lesz az én utam.

Zsolt Édesanyja jelenleg egy híres pékséget vezet. Csupa bio és kézműves termékeket készítenek, amelyekkel olykor versenyeken is indulnak. Az Anyuka tehát nem a tánc világában nőtt fel, de tőle is sokat tanult arról, hogy bármit is tesz, azt csak teljes erőbedobással szabad.

Zsolt vizsgaelőadása – a Fairy doll pas de troas-t táncolta Lepedus Boglárkával és Szentiványi Richárddal
Fotó: Mészáros Csaba

 

 

Orosz és osztrák iskolákba jártál, hogy megtanuljad az alapokat. Miért? Minden balett-táncosnak az alapoknál kell kezdenie, a klasszikus tánccal, csak ezután mehet tovább. Melyiknél kötöttél ki?

A neves Wiener Staatsoper Ballettakademie volt az első külföldi iskolám, ahol sokat fejlődött a személyiségem. Itt nyitottságra tanítottak, a modern tánccal kapcsolatos megoldások felé. Majd pedig a világhírű Vaganova Balett Akadémián folytattam. Ennek az iskolának sokat köszönhetek, és megtisztelve érzem magam, hogy ugyanazokon a folyósokon sétálhattam, mint a balett történelem legnagyobbjai.

 

 

Zsoltnak két leánytestvére született. Bianka nővére 24 éves, korábban Ő is táncolt. Jelenleg művészi kreativitását cukrászként éli ki, és anyukájával együtt viszi a Telki Kovászda nevezetű pékséget. Sára húga 11 éves, zenei iskolában tanul, és gyönyörűen hárfázik.

Van valami szabály a férfiakra nézve, mint a nőknél, hogy megfeleljenek a szakmai kritériumoknak, előbb-utóbb tagjai lehessenek egy társulatnak?

A 21. században a balett társulatok igénye, a minél magasabb, szebb lábfejű, minél, technikásabb táncosok irányába fordult. Ez természetesen érhető is, mert a balett az esztétikumokról szól, és a tökéletesség felé törekszünk. Úgy gondolom, hogy ma már a technikai bravúrosság a művészi értékek rovására megy, így szinte cirkusszá válik előadásunk. Tény, hogy mi sem vagyunk tökéletesek. Mindenesetre mindenkinek van gyenge pontja, nekem például sokat kellett dolgoznom a lábfejemen, mert nem születtem nagy ruszttel.

Fotó: Emy Balázs-Fülöp

A testednek egyszerre karcsúnak, könnyednek, erősnek és edzettnek kell lennie ahhoz, hogy komolyan le tudjad nyűgözni közönségedet. Hogyan sikerült a rúdtechnikát és a balett-technikát úgy elsajátítanod, hogy megfeleljél magadnak és mesterednek, tanáraidnak is?

Az idők alatt rájöttem, hogy rendszeresség és a tudatosság a kulcs, hogy minden nap monoton beállni a rúdhoz, és dolgozni a gyenge pontjainkon. Én alapvetően egy elég szétszórt, rapszodikus ember vagyok, de a sérüléseim úgy érzem üzentek valamit: megtanítottak rá, hogy nem elég összeszorítanom a fogam és keményebben dolgozni mindenkinél, hanem mindezt okosan, tudatosan kell tenni. Manapság, ezekben a vírusokkal teli időkben is, napi 6 órát dolgozom magamon, edzek, táncolok, stb.

A budapesti születésű Zsolt Litvánia fővárosában, Vilniusban, egy gyönyörű természetközeli kis városban él, ahol nyitottak a művészetekre.

Miért éppen Litvániába kerültél? Jelenleg is itt élsz, Vilniusban…

2019-ben egy spanyolországi megmérettetésen vettem részt, ahol több operaház művészeti vezetőjével is találkozhattam. Néhányan felfigyeltek rám. Boldogsággal töltött el, hogy egy olyan operaháztól is kaptam ajánlatot, ahol éppen a világhírű Krzysztof Pastor, volt az egyik vezető koreográfus.

Kiket tekintesz mesterednek?

A Táncművészeti Egyetemen Moldován Zsuzsannát említem meg, hiszen Ő első mesternőm, akitől az alapokat sajátíthattam el. Felnézek rá, mint művészre, és mint mesterre is, mindig szeretettel gondolok vissza az óráira. A Vaganova Balett Akadémián Fethon Miozzi volt a mesterem. Ő sok technikai és művészi értéket adott. Tisztelettel övezem, hogy még a szabadidejét is ránk szánta. A szakma iránti elkötelezettsége nagy hatással volt rám. Akinek még nagyon sokat köszönhetek, az Sárközi Gyula, aki, mint fogadott fiát tanított, és tanít engem, amikor csak lehetőség adódik.

Zsolt vizsgaelőadása – a Fairy doll pas de troas-t táncolta 
Fotó: Mészáros Csaba

 

Milyen szerepeket játszottál el eddig?

Kimondottan szerencsésnek érzem magam, mivel komoly karakterszerepeket kaptam már több darabban is. Sajnos a Covid 19 helyzet szinte minden előadást elmosott az utóbbi időben. De: optimisták vagyunk, ha minden jól megy, akkor a jövő hónapban a Don Qujxote torreádor pdd-jét, azaz duettjét fogom táncolni Olga Konosenko principállal. Mindemellett a „Process”, Franz Kafka: A per könyv kortárs adaptációjának főszerepét kaptam meg. Az utóbbit azonban csak később tűzi műsorra az operaház a vírus miatt.

Honnan jött az ötlet, hogy tárgyakkal táncolj? Mennyire volt számodra nagy kihívás ez?

Egy profi művésznek minden helyzethez alkalmazkodnia kell. Ha nincs színház, akkor az utcán, vagy egy erkélyen is el kell tudnunk játszani azt, mintha a világot jelentő deszkákon állnánk. Ha nincs partnerünk, akkor legalább el kell hitetnünk a nézőkkel, hogy táncolunk valakivel. Ilyen egyszerű ez. Ugyanakkor nem én vagyok az egyetlen művész, aki ebben az időszakban szobrokkal táncolt, hogy kifejezze magányosságát. A Holland Királyi Balett és az orosz Bolshoi balettkarának több tagja is hasonló koreográfiát készített. Igaz, én vagyok az első közülük, aki egy speciális, a Covid 19 vírus DNS mintázatából készült, számítógép által létrehozott zenére készítette el koreográfiáját. Büszke vagyok arra, hogy ez annyira jól sikerült, hogy erről a New York Times is tudósított.

Napi szinten, edzésterv alapján edzed magad?

Igen, a mindennapi kötelezettségeim (balett óra, táncpróbák) mellett a gyógytorna, konditerem, és technikai elemek egyéni gyakorlása tartozik a napi rutinomba. Nem olyan régen még (kb. félévvel ezelőtt) rendszeresen futottam is, de a térdsérülésem miatt abba kellett hagynom.

Kis leskelődés – Zsolt egy órájába engedett pár másodperces betekintést

Mindegyik szerep más-más kihívást rejt magában. Mi játszódik le benned egy-egy fontos szerep eljátszása alatt? Mennyire tudsz hitelesen táncolni? Milyen visszajelzéseket kaptál eddig a szakmától, kritikusoktól, illetve a közönségedtől?

Amikor eljutok arra a pontra, hogy nem kell többet gondolkodnom a lépéseken, hanem automatikusan jönnek, akkor kezdek el élni egy szerepben, és tudok a kis részleteken kísérletezni. Az, hogy mennyire érzem magam komfortosan és magabiztosan a színpadon, mind a próbateremben dől el. Úgy érzem, az a nagy extázis szintű táncélményem (nekem és a közönségnek) még nem született meg, de nagy izgatottsággal várom a jövőt. Minden kritikát szívesen veszek, amiből tanulhatok. Természetesen teljesen más, ha Édesanyám mond valami szépet, hiszen Ő elfogult, hozzám neutrálisan viszonyul, nem szakmabeli. Kaptam már hideget, meleget, mint minden művész, elraktározom őket. A pozitívat rögzítem magamban, a negatív pedig házi feladat.

Hol léptél fel társulatoddal, egyedül?

A társulattal Kínába és Franciaországba terveztünk menni, de a coronavírus miatt le kellett mondanunk mindkettőről.

Vannak álomszerepeid?

Az Anyegin mindig is egy volt a kedvenceim közt.

Az elcsendesülés, a passzív pihenés fontos, kell a feltöltődés. A belső utazásaid révén talán képes vagy felfedezni magadban olyan tulajdonságokat is, amelyek segítenek abban, hogy minél inkább magadra találj! Maga a tánc is egyfajta belső utazás, hiszen ha már eggyé tudsz válni vele, akkor megéled a legszebb örömöt, amellyel másoknak is boldog pillanatokat adhatsz. A harmónia nemcsak a művészetedben nyilvánul meg. Az emberi kapcsolataidban is erre törekszel? Szereted az emberi kapcsolatokat, akinek tudsz, szívesen segítesz, amit már számtalanszor be is bizonyítottál. Jótékonykodsz. Honnan lehet eredeztetni ezt a fajta önzetlen cselekedetet? Mesélnél erről nekünk?

Talán klisészerűnek tűnik Jézus szavait idézni, de én e szerint próbálok élni: „Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek bánjanak.” Nem hiszem, hogy én különb lennék másoknál, nagyon sok jólelkű ember vesz körül, akik motiválóan hatnak rám.

Fotó: Földvári István

A siker mennyire tud előrevinni, avagy a másik véglet felé sodorni?

Mi számít sikernek? Nekem az a siker, ha inspiráló koreográfusokkal dolgozhatok, és élvezem amit csinálok. Talán az irigység lehet a másik véglet, de szerencsére ezt még nem kellett megtapasztalnom.

Minden mozdulatod, mimikád, kisugárzásod, amiket táncod közben felfedeztem, a bensődből fakad. Úgy érzem, sokkal többet akarsz még kiadni magadból.

Igen, úgy érzem, még sok van bennem, olyan oldalak, amiket még én sem ismerek. Alig várom, hogy kinyissanak a színházak és újra színpadon táncolhassak.

Valamiért az van bennem, hogy a családod biztonságának megteremtése mellett, a világ jobbá tétele a legfontosabb életfeladatod. Magasztos és nemes, de nem egyszerű sors ez. A lelkedből fakadó őszinteség, tisztaság és szépség a segítségedre siet. Megmutatod magad, eggyé válsz a tánccal, az élet táncával, szinte már maga vagy a TÁNC. Együtt rezegsz azokkal, akik nyitnak feléd, akik szeretetükkel elhalmoznak, és e szüntelen szeretet-áradásban fürödve képes leszel teljesíteni azt, amit vállaltál.

Köszönöm a kedves szavakat, nehéz lesz hozzájuk felnőnöm, de remélem a jövőbeli énem nem bukik meg a jelenbeli szemében.

Forrás: youtube.com

Kiemelt kép: Földvári István

Visnyei Ferenc Visó

Fotó: Mihály István

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét