Kezdőlap Programajánló IFFHS – A Manchester City hat győzelemre a világrekordtól

IFFHS – A Manchester City hat győzelemre a világrekordtól

103
0

 

A 21 nyertes meccsel álló Manchester Citynek hat siker hiányzik ahhoz, hogy beérje az abszolút örökranglistán a sorozatgyőzelmek számában világelső walesi futballcsapatot, a The New Saints-et – adta közre a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).

 

 

    Az IFFHS bajnoki, továbbá hazai és nemzetközi kupasorozatokat figyelembe vevő rangsorában jelenleg hatodik az angol élvonalban toronymagasan vezető City, amely már egy újabb győzelemmel utoléri a 2014-ben megszakítás nélkül 22 mérkőzést nyert Real Madridot.

Az első helyet elfoglaló The New Saints 2016. augusztus 14-től december 30-ig egymás után 27 meccsén diadalmaskodott, mögötte pedig a listán két ízben is az Ajax következik: a holland csapat 1971 októberének elejétől 1972 márciusának végéig 26, 1971 áprilisa és októbere között pedig 25 győzelmet aratott sorozatban.

A negyedik Bayern Münchennek 2020-ban ment a legjobban: a német csapat tavaly február közepétől szeptember végéig egyvégtében 23 mérkőzésén nyert.

A Manchester City sikerszériája december 19-én indult, amikor is a Premier League-ben 1-0-ra verte a Southamptont. Azóta folyamatosan gyarapította diadalai számát: 15 meccsen győzött a bajnokságban, háromszor nyert az FA Kupában, kétszer az angol ligakupában, s egyszer a Bajnokok Ligájában.

A sorozatsikerek alapján a világrangsor élhatosa az IFFHS-nél:
————————————————————–
1. The New Saints  (walesi)           27 győzelem
2. Ajax Amsterdam (holland)           26
3. Ajax                                            25
4. Bayern München (német)             23
5. Real Madrid (spanyol)              22
6. Manchester City (angol)            21

MTI/vg.hu

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét