Wagner-Gyürkés Viktória 3000 méteren, Szögi István 1500-on, Jankovics Dániel pedig magasugrásban döntőbe jutott a lengyelországi Torunban csütörtökön kezdődött atlétikai Európa-bajnokságon.
Női 3000 méteren a csütörtöki két előfutamból az első négy-négy helyezett, valamint idővel további négy futó került a péntek esti fináléba.
Az Ikarus BSE atlétája a magyar szövetség Facebook-oldalának beszámolója szerint a második futamban ötödik lett, de később kiderült, hogy két ellenfelét kizárták, így előrelépett és közvetlenül került a legjobbak közé.
Nagyszerű, 8:55.72 perces eredménye – mellyel alig maradt el a februárban ugyanitt futott 8:55.45-ös magyar rekordjától – eredetileg teljes mezőnyben az ötödik volt, a kizárások után pedig a harmadik – az európai szövetség honlapja szerint.
A másik futószámban a három magyar induló közül a várakozásnak megfelelően Szögi István jutott tovább. Az 1500 méter országos csúcstartója (3:37.55) 3:39.10 perccel a negyedik legjobb időt érte el a négy előfutam összesítésében.
Az SVSE atlétája a második futamban – mint később kiderült, a legerősebb mezőnyben – ugyancsak negyedik lett. Pápai Márton (Gödöllői EAC) 3:45.63-mal futamában a kilencedik, míg Kiss Gergő Xavér (SVSE) a sajátjában 3:47.96-ta a 13. lett. Összesítésben a 40., illetve a 45. helyen végeztek.
Futamonként az első kettő, illetve idővel további négy induló került a pénteki fináléba.
Ugyancsak döntős lett a magasugró Jankovics Dániel. Az MTK Budapest atlétája egyike volt annak a nyolc versenyzőnek, aki 2,21 méter fölé jutott. Ezzel ki is alakult a vasárnap délelőtti nyolcas döntős mezőnye.
Távolugrásban Pap Kristóf 7,66 méterig jutott, amivel tizedik lett, így lemaradt a fináléról.
A döntőhöz 8 méter fölött kellett ugrani, illetve a nyolc legjobb eredményt elérő között kellett végezni.
Az FTC versenyzőjének 7,89-es legjobbja, amit idén ért el, elég lett volna a fináléhoz.
MTI/m4sport.hu