A hétvégén Szarvason megrendezett kétnapos versennyel véget ért a Hayashi Magyar WKF Karate Liga. A négyfordulós sorozatot a hazai karatés egyesületek – a Magyar Karate Szakszövetség támogatásával – a koronavírus járványhelyzetben való versenyzési lehetőség megoldására hívták életre.
Hárspataki Gábor
A tavaly ősszel indult kezdeményezés elsődleges célja a sportolók motivációjának fenntartása volt, ugyanakkor ennél hasznosabbnak bizonyult: a versenyzők egyre javuló formát mutattak, és készen állnak a kezdődő Európa-bajnoki kvalifikációkra.
Ahogy korábban a többi liga állomáson, a szarvasi megmérettetésen is jelen volt a hazai felnőtt és utánpótlás élversenyzők túlnyomó része, köztük az olimpiai kvalifikációban érdekelt válogatottak többsége is. A versenyt Dr. Mészáros János, az MKSZ elnöke nyitotta meg, ezt követően szombaton a felnőtt, U21, junior és kadet korosztályok, vasárnap pedig a 14 éven aluliak mérték össze tudásukat.
A versenyt követően átadták a kiérdemelt érmeket, majd kategóriánként külön díjazták az összetettben legjobbnak bizonyult karatésokat. Az egyesületek között Szarvason az MTK volt a legjobb, míg összességében az UTE végzett az első helyen a klubok ranglistáján.
Nagy Botond
“Roppant sikeresnek tartom a liga sorozatot. Túl azon, hogy kontrollált körülmények között lehetőséget adott a versenyzésre, a sportolók fordulóról fordulóra egyre jobb formába lendültek. Ez pedig azért örömteli, mert a hétvégén a budapesti Tatami Kupán megkezdődik a kvalifikáció a nyári korosztályos Európa-bajnokságra, illetve a még nyitott kategóriákban a májusi felnőtt Eb-re” – értékelt Büchler Zsolt szövetségi kapitány.
A rendezők Szarvason is mindent elkövettek a résztvevők egészségének megóvása érdekében, így testhőmérséklet mérés és kézfertőtlenítés kísérte a belépést, a védőfelszereléseket mérkőzésenként fertőtlenítették, az éppen versenyzőkön kívül mindenki maszkban tartózkodott, nézők és hozzátartozók pedig nem léphettek a csarnokba.
Magyar Karate Szakszövetség