Kezdőlap Film- és színházművészet A magyar kultúra napja – Erdélyben több színház magyar drámák bemutatásával ünnepel

A magyar kultúra napja – Erdélyben több színház magyar drámák bemutatásával ünnepel

346
0

Erdély-szerte megünneplik a magyar kultúra napját, ebből az alkalomból több erdélyi színház is magyar drámát tűzött műsorra.

A Tér
Forrás: Yorick Stúdió

    A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata ünnepi műsorával  Weöres Sándorra is emlékezik. A Bolero című előadásban a költő életművéből válogatott versekkel idézik meg a jelent, a múltat és reflektálnak a jövőre.

Az Aradi Kamaraszínházban pénteken két előadáson is látható lesz a marosvásárhelyi Yorick Stúdió vendégjátéka, Kocsis István A tér című monodrámája Sebestyén Aba előadásában. A produkció Bolyai János matematikus hitéről, gyötrelméről és szerelmeiről szól.

A Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Füst Milán Boldogtalanok című drámáját játssza, ez a produkció a társulat legújabb bemutatója.

A Csíki Játékszín egész napos programkínálattal ünnepli pénteken a magyar kultúra napját. Délelőtt 11 órától a helyei művészeti iskola kisiskolás diákjai betekinthetnek A kék csodatorta című zenés mesejáték nyílt próbájába Visky Andrej rendező vezetésével. Délután felolvasószínházi előadásként Péter Bea Búcsújárás című drámájának első felvonását, majd Eisemann Mihály és Szilágyi László Én és a kisöcsém című operettjét láthatja a közönség.

A Hargita Megyei Kulturális Központ főszervezésében három helyszínen, Gyimesközéplokon, Csíkszépvízen és Csíkszeredában viszi színre Márdirosz Ágnes, a Csíki Játékszín színművésze a Szép Fehér Annácska című balladajátékot.

Kolozsváron a Puck Bábszínház színészei a városhoz kötődő kortárs költők gyerekverseit adják elő online közvetített előadáson, amely az intézmény Facebook-oldalán követhető.

MTI

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét