Kezdőlap Sport Vas Kata Blanka ötödik a terepkerékpáros vk-sorozat negyedik versenyén

Vas Kata Blanka ötödik a terepkerékpáros vk-sorozat negyedik versenyén

489
0

Vas Kata Blanka ötödik lett a terepkerékpáros világkupa-sorozat negyedik állomásán.

    A nemzetközi szövetség (UCI) honlapja szerint a hollandiai Hulstban rendezett viadalon Vas, aki múlt héten két versenyt is nyert Belgiumban, két perc lemaradással ért célba. Ötödik helyével tartja első pozícióját az U23-asok rangsorában a 19 éves magyar bajnok, a vk-sorozat összesített rangsorában pedig változatlanul negyedik.

A sorozat ötödik, záró fordulójára január 24-én a belgiumi Overijsében kerül sor.

Vas három szakágban is a legjobbak közé tartozik az U23-asok között, tavaly a terepkerékpár mellett hegyikerékpárban is vb-ezüstérmes volt a korosztályban. A felnőtt mezőnyben is rendre bizonyít, az országúti mezőnyversenyben és hegyikerékpárban is ő a felnőtt magyar bajnok.

A szakág viadalait néhány kilométer hosszú körpályákon rendezik, a versenyzők földutakon, füves területeken és aszfalton haladnak különböző mesterséges és látványos akadályokon keresztül.

MTI

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét