Januárban új előadások közvetítésével folytatódik a VígSTREAMház. Január 16-án a Hamlet egy korábbi felvételének közvetítését láthatja a közönség, ifj. Vidnyánszky Attila főszereplésével Eszenyi Enikő rendezésében.

Január 22-én Cseh Tamás munkássága előtt tisztelgünk a zeneszerző születésnapján a Kelet-nyugati pályaudvar című élő koncertszínházi előadásunkkal.
Január 23-án Pass Andrea kortárs magyar drámáját, A vándorkutyát közvetítjük élőben a Vígszínház kiváló színészeivel, 30-án pedig igazi meglepetéssel készülünk,
A dzsungel könyve 25 éves születésnapi előadását ünnepelhetjük együtt otthonunkból.
Az előadások közvetítése az eSzínházzal való együttműködésben jön létre.
A normál jegyár mellett már támogatói jegy és ajándékjegy vásárlásra is van lehetőség.
Jegyvásárlás: http://vigszinhaz.hu/musor/index.php
Tartsatok velünk az új évben is, lepjétek meg szeretteiteket VígSTREAMház-jegyekkel!
Forrás: Vígszínház/Cseke Csilla
































































