Kezdőlap Interjúk Posteggiatori duó – Pörgés és dzsemmelés a szegedi Nyugiban

Posteggiatori duó – Pörgés és dzsemmelés a szegedi Nyugiban

97
0

Nagyon furcsán éreztem magam a múlt héten pénteken, amikor betértem Benivel, szeretett testvéremmel, egyben kollégámmal a szegedi Nyugi Kertbe, ahol a raklapok sora szolgálta az asztal szerepét és gyorsan meg is telítettük némi nedűvel. Valami mással is meglepett ez a helyszín, immár másodjára.  Nemsokára kiderül, hogy mivel is…

Tudtad Kedves Látogató, hogy mi a különbség a lekvár és a dzsem között? Fogalmam sem volt róla korábban, de a lekvárt mindig jobban szerettem, az állaga és az íze miatt is. A dzsem sokkal kevésbé ízlik, mivel furcsa anyagok kerülnek bele, hogy eladható termékké varázsolják, amelyek nem természetesek, zselésítőanyagokkal pillanatok alatt elkészül, ha megfőzik a gyümölcsvelőt és a némi darabos gyümölcsöt.

A szabadságharc és forradalom, illetve a Harmadik Köztársaság Kikiáltásának a  napján kaptunk azonban sokkal finomabb étket a lekvárnál, az italokon kívül a Nyugiban. Ez nem más volt, mint egyfajta zenei dzsem a léleknek, amely nemcsak ízletes volt – manna! – :- ) – , hanem mintha emlékeztetett volna az igazi zenei csemegére, amit dzsemmelésnek (örömzenének) hívnak, ahol szinte megszűnik minden és mindenki… az idő és a tér is elhagyja egymást, hogy aztán MAG(j)ukra  találjanak, akik kicsit többet keresnek e világ foglyaként.

Na ezt nagyon csíptem, ettem, mit ettem, zabáltam, pofátlanul… minden porcikám kívánta… nem voltam egyedül, hiszen megtelt a Nyugi Kert híveivel: új és régi vendégeivel, akik a dzsemmelés két mesterétől, Szalai Balázstól és Móczó Martintól kaptak némi szellemi muníciót egy kis időre, hogy tényleg béke, szeretet és “nyugi” uralkodjon legalább egy darabig felettük…

Nem darabos gyümölcsből és gyümölcsvelőből készült dzsemmel kínáltak, hanem valódi élvezetet előidéző csemegével: a zenei ízek gazdag és önfeledt játékával találtunk magunkra, meg egymásra.

A dobolás tény, hogy segít valami furcsa dolgot előidézni: egyfajta másállapotot, nevezzük transznak… Az utazás-élmény akarva-akaratlanul bekövetkezik. A dzsembé, a törzsi hangszer is valami hasonló dolgot idézhet elő, de ha még gitár is szól mellette…

Könnyen tetten érhető a tudatváltozás, még ital, de semmilyen szer sem kell hozzá.

 

Balázs az akusztikus gitárral a kezében adta meg magát nekünk és a zenének, míg Martin a djembé nevű ősi, rituális hangszerével okozott némi extázist köreinkben.

Az alacsony hullámú hangok ritmikus egymásutánja különösen elősegítik az igazi tudatra ébredést.

Ami biztos: a zene hat ránk…

Így vagy úgy, megkönnyebbülünk, lerakjuk mázsás terhünket, gyógyít, felemel és így megedződünk, felvértezve állunk mindennel szemben, harcra készen…

Köszönjük ezt az estét is mindenkinek, aki csak JElen lehetett.

 

Kiemelt kép: Móczó Martin és Szalai Balázs

Kép: Beni

Videóinterjú: Beni, Ádi és Visó

Zenei videó: Beni és Ádi

Beni és Visó

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét