Kezdőlap Film- és színházművészet Egy évvel elhalasztják a Jurassic Park: Világuralom bemutatóját

Egy évvel elhalasztják a Jurassic Park: Világuralom bemutatóját

351
0

Egy évvel elhalasztja a Jurassic Park: Világuralom című film bemutatóját a Universal Pictures, így 2022. június 10-én kerül az amerikai mozikba.

 

    A halasztást Colin Trevorrow, a sci-fi rendezője jelentette be a Twitteren, ezzel együtt bemutatta a film első poszterét is, mely az 1993-as kasszasiker első részét idézi meg.

“Az elmúlt három hónapban különleges csapattal dolgoztam együtt egy olyan filmen, melyet alig várunk, hogy megoszthassunk a világgal. Még akkor is, ha még egy kicsit tovább kell várni, megéri. Addig is maradjatok egészségesek és vigyázzatok egymásra” -írta Trevorrow a posztjában.

A Jurassic Park: Világuralom forgatását márciusban leállították a koronavírus-járvány miatt, majd ez volt az első nagy film, melynek folytatták a munkálatait. A stúdió mindent megtett azért, hogy vírusmentes maradhasson a forgatás: folyamatos teszteléseket és hőmérsékletméréseket végeztek, a stábot izolálták egy hotelben a munka idejére.

Az intézkedések költsége eléri az ötmillió dollárt (másfél milliárd forint) is az egyik bennfentes szerint. A film még nem készült el teljesen, de egyes források szerint nagyjából három héten belül befejeződnek a munkák – írja a Variety.com.

A Jurassic Park: Világuralom a 27 éves franchise hatodik filmje, a főszerepekben ismét Chris Pratt és Bryce Dallas Howard lesz látható. Csatlakozott hozzájuk Laura Dern, Sam Neill és Jeff Goldblum is.

MTI

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét