Kezdőlap Képzőművészet Paizs László pályafutását bemutató kiállítás nyílt a Virág Judit Galériában

Paizs László pályafutását bemutató kiállítás nyílt a Virág Judit Galériában

42
0

Paizs László (1935-2009) festő-, szobrász- és grafikusművész több mint négy évtizedes alkotói pályafutását bemutató átfogó kiállítás látható hétfőtől Budapesten, a Virág Judit Galériában.

    A Tiltottól a Szakrálisig című, ingyenesen látogatható kiállítás Paizs László textilből, bőrből és fémből készített munkáit, ikonikussá vált plexi-glass alkotásait, fénytörések játékára épülő plasztikáit, valamint monumentális táblaképeit mutatja be október 26-ig – olvasható a Virág Judit Galéria MTI-hez elküldött tájékoztatójában.

Mint írják, Paizs László több mint négy évtized alkotásaiból szerveződő munkássága nem konzekvensen egymásra épülő, kompakt egység. Műfaji kísérletezésre fogékony érdeklődését a hatvanas évek elején a többségében megrendelésre festett posztimpresszionista művek sora nem elégítette ki.

Nagy hatással volt munkásságára az 1964-es Velencei Biennálé központi csarnoka és az ott kiállítók, a kortárs képzőművészet aktuális tendenciáira mai napig nagy hatást gyakorló Lucio Fontana, Antoni Tapies, Pierre Soulages, Rafael Soto, Henry Moore, vagy épp Francis Bacon munkái. A biennálé felszabadító élménye, a dadaizmus és a pop-art anyagszerűséget és művészi tárgyhasználatot középpontba állító felfogása inspirálta azokat a textilből, bőrből és fémből készített “varrottas” munkákat, amelyeket Paizs 1967-ben a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület éves tárlatára küldött be.

    Műveinek megdöbbentő újszerűségét azonban nem fogadta lelkesedés: a zsűri a kiállítás megnyitása előtt leszedette munkáit a falról. Az elutasítást követően hosszas technológiai kísérletezés eredményeként születtek meg a művész mára ikonikussá vált plexi-glass munkái. Paizs a színtelen plexi-tömbökbe kezdetben anyagokat, majd hétköznapi használati eszközöket foglalt bele.

A pop-art-objektként is értelmezhető munkák után a művészt a plexiüveg és a poliészter mint szobrászati alapanyag lehetőségeinek a legteljesebb kihasználása foglalkoztatta, így születtek átlátszó, a belső fénytörések játékára épülő plasztikái.

A nyolcvanas években – több kortársához hasonlóan – Paizs újra felfedezte a monumentális táblakép műfaját, és műveiben megjelent az emberi alak ábrázolása. A préselt lemezre applikált poliészter mesterséges roncsolása és az alkalmazott technikák sokszínűségének következtében létrejött gazdagság egyértelmű eltávolodást mutat a geometriai elvekre épülő komponálási módszertől.

A kilencvenes években az emberi alak jelentősége tovább erősödött a művész munkáiban. Lírai hangvételűvé váló képein az arany-ezüst színhasználat archaikus metaforái különleges egységet teremtenek az egész munkásságát meghatározó technikai újításokkal.

Paizs László a magyar művészet azon kevés alkotóinak egyike volt, aki ugyanolyan otthonosan mozgott a síkban, mint külső, belső térben vagy kis és nagy méretben – hangsúlyozzák az ajánlóban.

Paizs László 1959-ben végzett az Iparművészeti Főiskolán, ahol Z. Gács György, Rákosy Zoltán, Szentiványi Lajos voltak a mesterei. Művészetszervező tevékenysége során 1999-ben megválasztották az újjáalakult Szinyei Merse Pál Társaság elnökévé, 2000-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt.

Munkásságát 1980-ban Munkácsy-díjjal, 2007-ben pedig Kossuth-díjjal ismerték el.

MTI/Wikipédia

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét