Szász Attila alkotása, az Örök tél nyerte meg vasárnap este az egyik fődíjat a II. világháborús és antikommunista ellenállóknak szentelt, Megtörhetetlenek-Rendíthetetlenek-Kiátkozottak elnevezésű filmfesztiválon az észak-lengyelországi Gdyniában.
Az Örök tél című filmet a játékfilm kategóriában díjazták, miután 12 külföldi és lengyel alkotással versenyzett.
A játékfilmes kategóriát első alkalommal iktatták be az eddig dokumentumfilm-szemleként szervezett, idén mintegy száz alkotást bemutató gdyniai fesztivál programjába.
A zsűri elnöke, Lech Majewski neves lengyel filmrendező, méltatva Szász Attila alkotását, úgy látta: bár a film “arról a brutális világról beszél, amelyben a donyecki lágerbe 1944-ben elhurcolt asszonyok találják magukat, az ott születő érzelmek segítik őket a túlélésben”.
A fesztiválon a szabadság eszméit terjesztő személyiségeket is szokták kitüntetni az Ajtó a szabadság felé elnevezésű díjjal. Idén az elismerésben posztumusz Teleki Pál (1879-1941) miniszterelnök is részesült. A rendezvényen felidézték: 1920-ban Teleki Pál döntésével magyar lőszerszállítmányok indultak a szovjet hadsereggel harcoló Lengyelország megsegítésére, Lengyelország 1939-es német és szovjet megtámadása után pedig a magyar miniszterelnök a lengyel menekültek befogadásáról döntött.
Az Ajtó a szabadság felé elnevezésű díját 2017-ben Wittner Mária 1956-os forradalmár kapta meg, 2018-ban a lengyel-magyar együttműködés védnökeként számon tartott Waclaw Felczak (1916-1993) történészt, második világháborús futárt tüntették ki posztumusz. A díjat ugyanabban az évben Szalai Attila újságíró és diplomata, valamint Kovács István történész, költő, diplomata is átvette.
A Megtörhetetlenek-Rendíthetetlenek-Kiátkozottak nevű, Andrzej Duda lengyel elnök védnökségével szervezett, vasárnap véget ért négynapos rendezvénysorozat műsorában az Örök tél című film mellett több magyar témájú film és pódiumbeszélgetés is szerepelt, a magyar programokat a lengyelországi Waclaw Felczak Intézet támogatásával rendezték.
A panelek résztvevői – köztük Grzegorz Górny ismert lengyel közíró, valamint Molnár Imre történész, diplomata – a 20. századi lengyel-magyar együttműködésről értekeztek.
A tömegeket vonzó fesztivált idén a koronavírus-járvány miatt vegyes formában szervezték, a nézőknek a helyszíni részvétel mellett online közvetítéseket is elérhetővé tettek.
MTI/